Bohém Betyárok a VIDOR-on

Bohém Betyárok a VIDOR-on

Augusztus 30-án volt szerencsém interjút készíteni a BohemianBetyars zenekarral a tizenötödik Vidor Fesztivál alkalmából. Először ezen a nyáron hallottam a miskolci zenekar nevét a Sziget fesztiválon, ahol láttam őket fellépni a nagyszínpadon. Ez igazán kellemes meglepetés volt.

A zenekarnak lehetősége nyílt, hogy részt vegyen az egyik legrangosabb magyar fesztiválon a Nagy-Szín-Pad versenyen elért győzelmüknek köszönhetően, amelynek jóvoltából elterjeszthették zenéjüket az országban és olyan híres művészekkel oszthatták meg a színpadot, mint pl. ManuChao.
A zenekarral a backstage-ben találkoztam, miközben a hangpróbára készültek.

A kezdeti érzelmek, kezdő riporterként való tapasztalatlanságomból adódóan, hamar csillapodtak, a zenekar hegedűse, Palágyi Máté, kedvességének és készségességének köszönhetően, akivel volt szerencsém néhány perc erejéig beszélgetni a koncert előtt.

Máté hatalmas mosollyal fogadott, és a végéhez közeledő, hosszú nyári turné miatti fáradtság ellenére ezeknek a srácoknak még mindig volt energiájuk játszani, aközönséget szórakoztatni.
Az interjú során beszélgettünk a zenéről, az útról, amit bejártak az elmúlt években, a hatalmas fejlődésükről, és a jövőbeni terveikről; és beszélgettünk egy másik témáról is, ami foglalkoztatja őket, mégpedig a bevándorlókkal kapcsolatban kialakult bonyolult helyzetről, a témával kapcsolatos nemtörődömségről és az előítéletekről; a tömegtájékoztatás politikai célokra használt manipulációs voltáról. Viccelődtünk arról, hogyan lehet túlélni a szűkre szabott nyári turnékat, mindig rohanásban, szembenézve a kirobbanó bohém hozzáállással, amit a nevükben is hordoznak. És így a fellépéseik robbanásveszélyes koncertélménnyé válnak, amelyek továbbítják az energiát, amely végigsöpör, és felrázza a közönséget. A zene és a hozzáállás tökéletesen keveredett, a hangulat vidám és pozitív volt, különböző korú, táncoló embereket sodort el az őrjöngő ritmus, a Speed Freakfolk punk hullámain.
Annak ellenére, hogy fényképező volt a kezemben, és a képekre kellett volna összpontosítanom, lehetetlen volt ellenállni, és nem csatlakozni a táncoló tömeghez.

Már több éve annak, hogy az utolsó élő koncertes fotóriportom megjelent, de a BohemianBetyars tényleg a legjobb módja volt annak, hogy újrakezdjem.

Luca Broglia

#

The august 30th I had the pleasure to interview the Bohemian Betyars in the occasion of the fifteenth Vidor festival. The first time I heard the name of the band from Miskolc was this summer during the Sziget festival, where I saw their show on the main stage.
It was really a nice surprise.

The band had the opportunity to participate in the most prestigious Hungarian festivals thanks to the victory of the Nagy-Szín-Pad contest that has leaded them to spread their music around the country, and to share the stage with really famous artists like Manu Chao.

I met the band in the backstage while they were getting ready for the sound check.
The initial emotion due to my inexperience as a novice interviewer disappeared immediately thanks to the kindness and the availability of MátéPalágyi, the band's violinist, with whom I had the pleasure to speak just few minutes before the concert.

Máté welcomed me with a big smile and despite the tiredness due to the long summer tour arrived almost at the end, these guysstill had energies to play, having fun entertaining the audience.
During the interview we talked about music, the path they have faced in the recent years, their huge growth, and the future plans;we talked also about another topic they care about, that is the complicated situation related to the migrants, about the ignorance and the prejudices surrounding this topic and the mass media manipulation made for political purposes.
We joked about how survive to a summer tour made by tight schedule, always in a hurry, and facing the explosive bohemienne attitude that they bring written in their name.
And so explosivetheir live performancesare which transmit an energy that sweeps and shakes the audience. Music and attitude are mixed perfectly, the atmosphere was joyful and positive, dancingpeople of different ages were carried away from the frantic rhythm, on the wave of what they call speed freak folk punk.

Even though I had a camera in my hands, and I should have been focused on the pictures, it was impossible to resist and not to join the dancing crowd.
It's been several years since my last photo report of a live concert, and the show of Bohemian Betyards it was really the best way to restart.

Luca Broglia

#kapcsolódó

„Szellemes Kölcsey”

„Szellemes Kölcsey”

2018. október 24-én „szellemjárás” helyszíne volt a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc...

INDIAI CSEREDIÁKOK NYÍREGYHÁZÁN

INDIAI CSEREDIÁKOK NYÍREGYHÁZÁN

Hét indiai önkéntes tanár és két indiai cserediák érkezett hétfőn Nyíregyházára...