"Amikor a diák tanít"!

"Amikor a diák tanít"!

Szögi Zsófia élménybeszámolója a Bánki Donát Középiskolából.

"A nevem Szögi Zsófia, 19 éves vagyok. A Bánki Donát Műszaki Középiskola ifjúsági tagozatára járok, és idén lesz a szalagavatóm. Azt a megtiszteltetést kaptam, hogy én taníthatom be az osztályomnak a műsorunkat képező táncprodukciót.

Hat éves korom óta táncolok, és két évig jártam a Művészeti Szakközépiskolába színházi táncos szakra, úgyhogy az ötleteléstől nem féltem. Attól már inkább, hogy az osztálytársaim nem fognak figyelni, hallgatni rám. Ez szerencsére nem így történt, hiszen nagy meglepetésemre mindenki próbálta a lehető legjobbat kihozni magából. Igaz, az elején még volt néhány zökkenő, de túljutottunk rajtuk.

A próbáknak köszönhetően egyre jobban összekovácsolódott az osztály, jobban megismertük egymást. Lényegében nagyon kellemesen csalódtam a társaimban! Már nagyon várjuk az előadást, hogy megmutathassuk, min dolgoztunk idáig ilyen keményen."


#kapcsolódó

 ÉRKEZNEK A TANKÖNYVEK

ÉRKEZNEK A TANKÖNYVEK

Szeptembertől már több mint egymillió diák ingyen kapja a tankönyveket. Az...

Dübörög a Helló Nyíregyháza! Nézd meg a fotókat!

Dübörög a Helló Nyíregyháza! Nézd meg...

Reggel a Központi Ballagással kezdődött a 2018-as év Helló Nyíregyháza rendezvénye....