ISMERJÉTEK MEG A KELL EGY!MÉG! ZENEKART

ISMERJÉTEK MEG A KELL EGY!MÉG! ZENEKART

Négy nyíregyházi tehetséges fiatal, Tóth Tamás, Rádai Péter, Bodó Bence és Könnyű Máté egy zenei tehetségkutató erejére álltak össze még tavasszal, a közös zenélés pedig annyira bejött nekik, hogy nyáron megalapították a Kell Egy!Még! együttest. A srácok folyamatosan koncerteznek a fővárosban, s hamarosan Nyíregyházán is láthatjuk őket, ne hagyjátok ki Ti sem fellépésüket december 17-én, a Club Hollywoodban. Ha felkeltették érdeklődéseteket az ifjú zenészek, olvassatok tovább, a banda énekes-gitárosával, Tóth Tamással beszélgettünk.

– Alapvetően egy négytagú zenekar vagyunk. Rádai Peti dobol, ő adja az ütemet hátulról. Bodó Bence basszusgitáron játszik, illetve a koncerteken talán rá illik legjobban a hangulatfelelős jelző. Ott van még Könnyű Máté, aki szóló-, és ritmusgitározik, énekel vagy éppen vokálozik, mindig azt, amit épp a dal kíván. Én pedig énekelek, illetve szintén gitározok a számok többségében. Fontos kiemelnünk, hogy Mátét leszámítva egyikünk sem járt zenesuliba. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem fejlesztjük magunkat, mert folyamatos tanulunk. Az együtt zenélésben pont azt szeretjük, hogy szabadon kísérletezgethetünk, és nem vagyunk módszertanhoz vagy tanmenethez kötve – árulta el beszélgetésünk elején a Kell Egy!Még! énekes-gitárosa, Tóth Tamás.

 

AZONNAL MEGVOLT AZ ÖSSZHANG KÖZÖTTÜK

 

– Hogyan találtatok egymásra a Kell Egy!Még! többi tagjával?

– Mátéval osztálytársak voltunk még a nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnáziumban. Ők Petivel és Bencével már több zenekarban is játszottak együtt, aztán 2016 tavaszán egy tehetségkutatóra álltunk össze. Ezután eltelt pár hónap, és valahogy nyár elején kezdtünk el rendszeresen együtt zenélni.

– Miért ezt a nevet választottátok?

– Pár próba után már láttuk, hogy nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Elkezdtünk dalokat írni és főleg azokra koncentráltunk. Csináltunk gyorsan egy csoportot, ahol megosztottuk azokat a zenéket amelyeket szívesen hallgatunk és játszanánk is. A csoport neve az volt, hogy „kell egy név”. Talán Bence dobta fel, hogy ez annyira nem is hangzik rosszul. Így lettünk Kell Egy!Még!

 

– Milyen stílus áll közel hozzátok?

– Erre mindig nehéz válaszolni. Alapvetően „gitár zenét” játszunk. Ha le kellene egyszerűsíteni, akkor azt mondanám, hogy pop-rockot. De sok stílusból merítünk és semmiképp sem szeretnénk bekategorizálni a zenénket. Felesleges is lenne.

 

NAGYRÉSZT A FŐVÁROSBAN PRÓBÁLNAK

 

– Vannak előadók, akik inspiráltak Titeket?

– Habár mindannyiunknak megvan a kis saját világa zenei téren, mégis találunk metszeteket. A Panic at the Disco például egy ilyen közös nevező. Engem nagyon megfog Clapton vagy Gary Clark Junior.  Vagy úgy összeségében a blues zene. Aztán a ma is aktív magyar zenekarok közül mondjuk a The Luckies, Ivan and the Parazol, vagy épp a Blahalouisiana. Rengeteg jó együttes van manapság, szinte mindennap találok valakit, aki megtetszik.

 

– Hogy zajlik Nálatok egy-egy próba, miként készültök a fellépésekre?

– Mind a négyen Budapesten tanulunk szeptember óta, így változott a nyíregyházi székhelyünk. Most legtöbbet az Ellátótér nevű helyen próbálunk, ami egy direkt erre a célra kialakított hely. Általában két órát szoktunk zenélni ilyenkor. Mindig megvan az aktuális feladat, hogy mivel szeretnénk foglalkozni. Általában eljátsszuk egyszer a teljes koncertanyagot, aztán dolgozunk egy kicsit az éppen új dalon.

 

– Melyik fellépésetek volt a legmaradandóbb számotokra?

– Szeptember óta koncertezünk aktívan. Pár hete volt egy buli Pesten, ahol két másik nyíregyházi zenekarral, a Periscoppal és a PánPéterrel álltunk színpadra. Én azt élveztem a legjobban. Jó volt a hangulat, jó volt a közönség. Mi kell még? 

 

SAJÁT SZERZEMÉNYEIKKEL ÁLLNAK SZÍNPADRA

 

Kösz Kábulat című számotokat közel négyszázan tekintették meg YouTube-on. Milyen érzés, hogy ennyien érdeklődnek a zenétek iránt?

– Nagyon örülünk, hogy pozitív fogadtatást kapott a dal.

 

 

– Milyen számokat várhatnak a rajongók a hamarosan megrendezésre kerülő koncerteteken, a Club Hollywoodban?

– Négy másik zenekarral lépünk fel az ÚjZeneráció szervezésében. Szinte csak saját dalokkal készülünk, ahogy eddig az összes koncertünkre. Próbálunk egy olyan setlistet összerakni, amire jó bulizni, de azért van a daloknak mondanivalója is.

 

– Milyen további terveitek vannak a közeljövőben?

– A közeljövőben ki fogunk hozni még egy új számot. Tavasszal pedig szeretnénk minél többet játszani, még jobban összeszokni, és felvenni egy 3-4 számos kislemezt. Ezek vannak most tervben.

 

 

Az ÚjZeneráció koncertjéről bővebben ITT olvashattok!

 

Kövessétek a Kell Egy!Még! zenekart KÖZÖSSÉGI OLDALUKON is!

 

 

Farkas Fanni

Fotók: Kell Egy!Még!

#kapcsolódó

340 kossuthos jutott be a döntőbe

340 kossuthos jutott be a döntőbe

340 gyermek jutott be a döntőbe a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium...

17 órakor kezdődik az I. Nyíregyházi Rally  - További időpontok itt!

17 órakor kezdődik az I. Nyíregyházi...

Hamarosan kezdődik! Le ne maradj!