Havi Helyzet

Havi Helyzet

Nyíregyháza Megyei Jogú városában és a Megyében egyre több hangsúly helyeződik a fiatalok társadalmi szerepvállalására és aktív demokráciára való nevelésükre. A Havi Helyzet vitaest rendezvény sorozatunk is ezt hivatott tovább erősíteni. Kezdeményezésünk legfőbb célja, hogy a megyében élő fiatalokat (elsődleges célcsoport: 12-35 év) közelebb hozzuk a döntéshozókhoz, és megfogalmazzanak olyan társadalmi kérdéseket, problémákat, amire szívesen kapnának választ, vagy amin változtatni szeretnének a városban és a megyében. A rendezvény sikeressége érdekében illetve, hogy minél messzebbre elérjen a fiatalok hangja, kezdeményezésünket úgy tudnátok a legjobban támogatni hogyha megosztanátok a közösségi felületeken, és eljuttatnátok az ebben érdekelt fiatalok részére.

Meghívó

 

Tisztelettel meghívjuk a Nemzeti Ifjúsági Tanács és az Új Nemzedék Nyíregyházi Közösségi Tér által szervezett Havi Helyzet című rendezvényre, melynek fő célja, hogy a megyében és a városban élő fiatalok hallassák a hangjukat és képviselhessék az érdekeit a felnőttek világában. Soron következő témánk, az oktatás szerepe a fiatalok nevelésében és mindennapjaikban.

 

A Havi Helyzetek során a fiatalok kérdéseket tesznek fel a megye, a város közéleti személyeinek és szakembereiknek, és a feltett kérdésék, témakörök mentén vitatják meg az őket is érintő problémákat. A találkozások alkalmával (vitaestek) szeretnénk a fiatalokat ösztönözni a demokratikus magatartásformák elsajátítására, lehetőséget biztosítani vita kultúrájukat fejlesztésére, elősegítve a fiatalok aktív polgári részvételét helyi szinteken.

 

Felkért szakértők:

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum szakértői

 

 

A program időpontja és helyszíne:

Új Nemzedék Nyíregyházi Közösségi Tér

4400 Nyíregyháza, Keskeny utca 16.

2017.02.07-én 17 órától


Programterv

A rendezvény neve: Havi Helyzet

A rendezvény mottója: Havi Helyzet, hogy helyzetbe hozzuk!

A rendezvény témája: Az oktatás szerepe a fiatalok nevelésében és mindennapjaikban.

A rendezvény ideje: 2017. február 7. 17:00

A rendezvény helye: 4400 Nyíregyháza, Keskeny utca 16.

(Új Nemzedék Nyíregyházi Közösségi Tér)


Program: Vitaest melyen a fiatalok kérdéseket tesznek fel a megye, a város közéleti személyeinek és szakembereiknek, és a feltett kérdésék, témakörök mentén vitatják meg az őket is érintő problémákat. A találkozások alkalmával (vitaestek) szeretnénk a fiatalokat ösztönözni a demokratikus magatartásformák elsajátítására, lehetőséget biztosítani vita kultúrájukat fejlesztésére, elősegítve a fiatalok aktív polgári részvételét helyi szinteken. Célunk ezzel, hogy a fiatalság teljes közelségből ismerkedjen meg az adott kérdések miértjével és választ kapjanak az őket foglalkoztató kérdésekre. A fiatalok láthatják, hogy hogyan épül fel egy ilyen beszélgetés, és feltehetik saját kérdésüket is a meghívott vendég/vendégek számára. Különböző tárgyalási stratégiákat és technikákat láthatnak, illetve a döntési-, és a döntéshozatali mechanizmusok mentén közelebb kerülhetnek az aktív és felelős állampolgárság dimenzióihoz. A fiatalok monitorozhatják, véleményt formálhatnak a már elfogadott a megyét, és a várost érintő koncepciókról, cselekvési tervekről, illetve az általuk felvetett problémák kezelésére akár megoldási javaslatokat is tehetnek.

Az esemény elsősorban egy fiatalok által kezdeményezett megmozdulás, hogy hallassák a hangjukat és képviselhessék az érdekeiket a felnőttek világában. A beszélgetést moderátor fogja vezetni. Egy előzetesen a fiatalok által összeállított 4-5 kérdés/témakör mentén fognak válaszolni a meghívott vendégek és szakemberek, amit követően a közönségben is helyet foglaló vendégek is kérdezhetnek az adott témákban.

Szervezők:

-          Új Nemzedék Nyíregyházi Közösségi Tér

-          Nemzeti Ifjúsági Tanács

Szeretettel várjuk és számítunk a megjelenésére!

 

Üdvözlettel:

 

                   Djogni Joel Ségnon                                         Szilágyi Gábor

      NIT Sz.-Sz.-B. megyei koordinátora                        közösségi tér vezető    



#kapcsolódó