FŐHE - Az egyetemi fesztivál

FŐHE - Az egyetemi fesztivál

A Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulói és egyben a hellonyiregyhaza.hu lelkes diák újságírói és fotósa, részt vettek a FŐHE fesztiválon, amiről beszámoltak nekünk! Nézd meg a képeket!

2017. május 17-25-ig megrendezésre került Nyíregyházán a 17. FŐHE fesztivál. Az eddigiekhez képest a színvonal nem változott, sőt meg fokozódott. A 3 stílusú helyszínnek köszönhetően mindenki megtalálta a személyiségéhez legjobban illőt. Rengeteg nagyszerű énekes, zenekar, valamint DJ látogatott el erre az eseményre, hogy jó hangulatot teremtsen. Köztük volt Essemm, Alvin és a Mókusok, Horváth Tamás és még sok más remek előadó. Már a 0.napon a Halott Pénzre, több városból is ellátogattak Nyíregyházára az érdeklődők. A pénteki nap volt a legnépszerűbb a fesztiválozók körében, ezen a napon lépett színpadra Majka & Curtis, akik a nagy érdeklődésre való tekintettel 2 órán keresztül koncerteztek. Az utolsó napon is rengetegen eljöttek. A 4 napos eseménysorozat a főiskolások szorgalmi időszakát zárta le.

Megkérdeztünk néhány embert, mit gondol az idei fesztiválról, miért látogattak el ide idén:


"A hangulat valami fantasztikus, idén másodjára vagyok itt. Egész hetet itt töltöm, de kifejezetten Halott Pénz miatt jöttem." -Petra


"Most vagyok itt először, de nem csalódtam, sőt! Csak napi jegyet vettem sajnos, de jövőre biztos, hogy bérlettel bulizok." -Erzsó


"Már 3 éve járunk a barátaimmal a fesztiválra, s még sohasem csalódtunk. Az idei fesztivál is remek, konkrét fellépő nincs, aki miatt jöttünk, szimplán csak a buli miatt." -Laci


"A barátaim invitáltak meg, de nem bántam meg, kifejezetten örülök, hogy itt lehetek. Nagy kedvenc Droplex és Halott Pénz, szóval miattuk is jöttem." -Tündi


"Csak a mai napon vagyok a Főhén, a hangulat fergeteges. Ganxsta Zolee, Alvin és a Mókusok régi kedvencem, örülök, hogy élőben is láthatom őket." -Peti


"Idén vagyok itt először. Szeretem Horváth Tomit, és a Halott Pénzt. Eddig a fesztivál 10/10, remélem ezután is így marad." -Krisz


"Nekem heti bérletem van, mivel részt vettem a 3. Főhe Football Cup-on, így kedvezményt kaptam. Számomra húzós ez a 4 nap, de a buli nem áll le, mindig itt vagyok." -Dávid

 


Szerkesztő: Gulyás Dorka, Móré Vivien

Fotók: Tamás Mercédesz

#kapcsolódó

ENERGIAKÖVET NYÍREGYHÁZÁN - Újra bevetésen Fehér Anna Energiakövet!

ENERGIAKÖVET NYÍREGYHÁZÁN - Újra bevetésen...

Szuperhősök a magyar oktatásban! A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási...

Meglepetés flashmob gyermeknapon!

Meglepetés flashmob gyermeknapon!

Egy váratlan pillanatban közel félszáz fiatal kezdett egyszerre táncolni Nyíregyháza...