Sárgaszakállas kismaki a legújabb sztár

Sárgaszakállas kismaki a legújabb sztár

Igen eredményesnek mondható a sárgaszakállas makik Nyíregyházi Állatparkban élő tenyészcsapata, hiszen minden évben nő a számuk.

A jelenleg két hónapos kis jövevény 130 napi vemhesség után született, jelenleg idejének nagy részét anyja hátába kapaszkodva tölti. Bár most még fő táplálékának az anyatej számít, jól látszik, hogy nem lesz gond az apróság étvágyával, hiszen máris ismerkedik a zöldségekből, valamint édes gyümölcsökből és levelekből álló szilárd takarmányfélékkel is.

 

Fotó: Kohut Árpád


– A sárgaszakállas makik a barna makik családjába tartoznak, és ott külön alfajt képviselnek. Latin nevük (Lemur fulvus mayottensis) sok mindent elárul, így a mayottensis kifejezés arra utal, hogy természetes élőhelyük Madagaszkártól mintegy 400 kilométerre, a Mayotte-szigeten található. Gyűjtőnevük, a Lemur pedig a lemures (szellemek) szóból származik, mivel az első európai felfedezők a többi makifélével együtt szellemeknek hitték őket, a lombok sötétjében ugyanis csak a kiáltásukat hallották, a rikító sárga szemüket látták – tudtuk meg a sárgaszakállas makikról szóló érdekességeket a Nyíregyházi Állatparktól.

 

Forrás: Lokál

Fotók: Kohut Árpád

#kapcsolódó

Meg kellett operálni a kiselefántot

Meg kellett operálni a kiselefántot

HOSSZADALMAS ÉS KOMPLIKÁLT OPERÁCIÓVAL TÁVOLÍTOTTÁK EL A KISELEFÁNT AGYARÁT

Indiaház és Madárröpde – Elkezdődött a kivitelezés a Nyíregyházi Állatparkban

Indiaház és Madárröpde – Elkezdődött...

Indiaház és Madárröpde – Elkezdődött a kivitelezés a Nyíregyházi Állatparkban