Nyíregyházi jiu-jitsu siker a diákolimpián

Nyíregyházi jiu-jitsu siker a diákolimpián

Elképesztő sikert arattak a nyíregyházi Halász Dávid edzettjei a május 27-én megrendezett Grappling Diákolimpia és Kecel 2017 Bajnokságon. A ZR Team Nyíregyháza növendékei nyolc aranyérmet hoztak el a bajnokságról, ám nincs megállás, hiszen három fiatal tehetség az már megkezdte felkészülését az őszi világbajnokságra.

Kecelen került megrendezésre immár második alkalommal a Grappling Diákolimpia és Kecel 2017 Bajnokság, melyre Halász Dávid idén tizenegy versenyzővel indult. – Tavaly is hoztunk el érmeket a versenyről, de az idei tényleg fantasztikusan sikerült. Három korosztályban indultak a növendékeim, ketten junior, négyen ifjúsági, öten pedig gyerek kategóriában. A Budapest Bajnokság óta céltudatosan készültünk erre az alkalomra, hiszen a gyerekek és iskolák körében egyaránt nagy presztizse van a diákolimpiának – árulta el a ZR Team Nyíregyháza edzője, aki azt is elmondta, nagyon színvonalas volt maga a verseny.


A büszke nyíregyházi alakulat


A csapat hajnal öt órakor indult Nyíregyházáról, így ez egy külön kihívás volt, főleg azoknak, akiknek délutánig kellett várniuk. – Az edzettjeim nagy része a mezőny mindkét, tehát NoGi és Gi Grappling kategóriájában is indult, és mindkettőben nagyszerűen szerepelt. Egyet kértem tőlük, azt, hogy a verseny végeztével úgy üljenek le a szőnyegre, hogy mindent kiadtak magukból, amit tudtak. Nekem az a legfontosabb, hogy azzal a tudattal tudjanak lejönni, hogy megtettek mindent. Úgy gondolom ezzel a hozzáállással lehet fejlődni és tanulni. És ez be is jött, hiszen végezetül nyolc aranyérmet hoztunk el, ebből hárman dupláztak, közülük ketten indulnak is a világbajnokságon – tette hozzá Halász Dávid, aki noha nyárra nem tervez versenyeket, már elkezdte a felkészítést az őszi Bakuban megrendezésre kerülő világbajnokságra.


Halász Dávidnak is gratuláltak a szervezők


Hubicska Gábor, Bánszky Dániel és Vanczer Levente az a három tehetséges fiatal, aki eredményévél kvalifikálta magát az azerbajdzsáni világversenyre, és noha mindannyian először vesznek majd részt nemzetközi megmérettetésen, nem rémítette meg őket a feladat, nagyon motiváltak.


Keményen küzdöttek a tanítványok


– Edzőként óriási siker ez számomra, tükrözi hogy jó irányba haladunk. Én sem készítettem még világbajnokságra senkit, így nekem is újfajta feladatokat fog felállítani az elkövetkezendő pár hónap. A kezdetektől az volt a célunk, hogy nemzetközi eredményeket is elérjünk. Sokkal tudatosabb munka fog elkezdődni, és ebben Tarnóczy Zalán és az Underground Funkcionális Edzésközpont is segítségünkre lesz, rá fogom bízni a srácok erő állóképességi és fizikális felkészítését – mondta végezetül a nyíregyházi edző.


A nyíregyházi díjazottak:

 

Hubicska Gábor junior 85kg Gi Grappling I. hely, NoGi Grappling I.hely

Nagy Kitti junior NoGi Grappling III.hely

Vanczer Levente ifjúsági Gi Grappling II.hely, NoGi Grappling II.hely

Bánszky Dániel ifjúsági Gi Grappling I. hely, NoGi Grappling I. hely

Bodó Márk ifjúsági Gi Grappling II.hely, NoGi Grappling III.hely

Kálmán Patrik ifjúsági Gi Grappling I. hely, NoGi Grappling I.hely

Téglási Töhötöm gyermek Gi Grappling II.hely, NoGi Grappling I.hely

Pletyák Dávid Gi Grappling I.hely, NoGi Grappling II.hely                                                                                                          

Kozma Károly NoGi Grappling II.hely

Kálmán Zétény NoGi Grappling IV.hely

Versenyzett még: Daskó Bende

Forrás: Lokál

#kapcsolódó

Legyőztük Ausztriát!

Legyőztük Ausztriát!

2 gólt is rúgott a magyar válogatott, nagyszerű győzelemmel zárta Magyarország...

Nagy dobásra készül a hazai e-sport

Nagy dobásra készül a hazai e-sport

A már hazai szinten is több mint 400 ezer rajongót magáénak tudható e-sport...