Tiszalöki börtönlátogatás

Tiszalöki börtönlátogatás

Osztályommal betekintést nyerhettünk a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézetbe, az úgynevezett „luxusbörtönbe”. Az intézménynek a külseje, a méretei már sejtették azt az érzést, hogy hová is fogunk belépni.

A sétánk kezdetén a fémkereső detektoron át léphettünk be abba a várakozó helyiségbe, ahol a rabok hozzátartozói várják, hogy beszélhessenek a bent lévőkkel. Ezután bekísértek minket a rabok színháztermébe, ahol egy kis útbaigazítással és egy prezentációval vezettek be az intézmény titkaiba. Erről a teremről tudni kell, hogy ami festmények találhatóak a falakon, azokat egy-egy fogvatartott festette. Az eligazítás után két csoportra bontottak minket és elkezdődött a körbevezetés.


A börtön részei


A börtön különböző körletekre van osztva, de ezeket nem számokkal különböztetik meg egymástól, hanem színekkel. Az egyik csoport a lila, a másik csoport a zöld körletbe nyerhetett betekintést. Minden körletnek volt egy helyisége, ahol a rabok olvashatnak, csocsózhatnak vagy darts-ozhatnak.

A folyosókon sétálva már egy kis idő után is érezhető volt a bezártság, a szabadság elvesztésének érzése, még ha csak körbe vezettek is bent minket, érzékelni lehetett, milyen rossz is annak, aki ide bekerül.

A séta során láthattunk rabokat is. Megmutatták egy üres cella berendezését, felszereltségét, megnézhettük azt a helyet, ahol a fogvatartottak találkozhatnak és beszélhetnek hozzátartozóikkal, ahol a rabok az ügyvédükkel beszélhetnek.


De miért luxusbörtön?


És hogy miért is luxusbörtön? A cellákban és a folyosókon is egyaránt padlófűtés van, a cellákban tévé, modern mosdók találhatók, és egy jól felszerelt tornatermük is van a raboknak. Az intézetben dolgozók számára egy modern dolgokkal ellátott edzőterem és egy szauna van fenntartva szabadidejük eltöltésére. Sétánk végén visszavezettek minket a váróterembe, majd a fémkereső kapukon át léptünk ki az intézetből.


Ez a látogatás igen érdekesnek bizonyult, ám emellett elég nyomasztó érzést keltett az emberben, és egy életre megjegyeztük még jobban, hogy nem érdemes rosszat cselekedni és ilyen intézetbe kerülni.


Vida Zsolt, Kölcsey Ferenc Gimnázium 11. D


#kapcsolódó

Fut, tanít és egyetemre jár – Így készül Domokos Andrea az áprilisi futófesztiválra

Fut, tanít és egyetemre jár – Így készül...

Fut, tanít és egyetemre jár – Így készül Domokos Andrea az áprilisi futófesztiválra

HIÁNYSZAKMÁKAT ÉRINTŐ KÉPZÉSEK INDULTAK A KÓRHÁZBAN

HIÁNYSZAKMÁKAT ÉRINTŐ KÉPZÉSEK INDULTAK...

Az elmúlt években végrehajtott beruházások eredményeként a gyógyítás technikai...