Országos versenyt nyert a nyíregyházi fiatal

Országos versenyt nyert a nyíregyházi fiatal

A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium tizenegyedik osztályos diákja, Balázs Dávid már az általános iskolában megkedvelte a földrajzot, és szorgalmának meg is lett az eredménye. A szabolcsi megyeszékhelyen élő tizennyolc éves fiatal számos verseny után idén megmérettette magát az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen (OKTV) is, amelyről elképesztő eredménnyel tért haza.

Egy csapásra Nyíregyháza büszkeségévé vált Balázs Dávid, aki a többi versenyzőt jócskán lehagyva lett a földrajzi OKTV idei győztese. Noha a nyíregyházi diák nem mindig rajongott a földrajzért, mára teljes lett a szerelem.

– Elég viccesen kezdődött a kapcsolatom a földrajzzal. Még az általános iskola hatodik osztályában kaptam egy kettest, amit aztán teljes erőbedobással próbáltam kijavítani. Ahogy elkezdtem jobban figyelni az órákon, illetve egyre többet készülni a dolgozatokra, valahogy magával ragadott a tananyag. Év végére már ötös lettem, a következő tanévben pedig odáig jutott a rajongás, hogy a Teleki Pál Országos Földrajz-Földtan Versenyre is jelentkeztem, amelyen harmadik helyezést sikerült elérnem – árulta el a Lokál Extrának a tehetséges fiatal, aki már ekkor felfigyelt az OKTV-re, és célként tűzte ki, hogy egyszer indulni fog az ország egyik legnívósabb tanulmányi megmérettetésén.


Balázs Dávid


– Évek óta terveztem, hogy jelentkezem a földrajzi OKTV-re, az eltelt időszak versenyein való részvétel pedig rengeteg előnyt jelentett a felkészülési időszakban. Nagyon sokat köszönhetek tanáromnak, Ferenczi Sándornak, aki mindvégig mellettem állt. Folyamatosan gyakoroltuk a korábbi évek feladatsorait, intenzíven készültünk az egyes fordulókra – emlékezett vissza.A négy fordulóból álló versenyen a legkülönbözőbb feladattípusokban kellett bizonyítaniuk tudásukat és rátermettségüket a jelentkezőknek, ám Dávidnak ez nem okozott nehézséget.

– Már az első kör után én álltam az első helyen, a pontkülönbség pedig fordulóról fordulóra egyre nagyobb lett, ez adott egy kis önbizalmat és pluszlöketet. A természetföldrajzi feladatokat, az éghajlattal és földtörténettel kapcsolatos kérdéseket kedveltem a leginkább, ezek állnak hozzám a legközelebb. A legnagyobb nehézséget talán a gazdaságföldrajz témaköre jelentette, ez nem tartozik a kedvenceim közé – mondta a Kölcsey diákja, majd hozzátette: – A pályamunkám a Szatmár-beregi Tájvédelmi Körzet harminckilenc oldalas bemutatása volt, ezt kellett az utolsó szóbeli fordulóban megvédeni. És noha ettől tartottam a leginkább, maximális pontszámot sikerült szereznem, így összességében huszonöt ponttal a többiek előtt végeztem.

Dávidot a földrajzi OKTV-n elért első helyezéséért Megyei Tehetség Díjban részesítették, ami külön öröm számára. – Hihetetlen érzés és hatalmas megtiszteltetés ez számomra. Plusz motiváció ahhoz, hogy folytassam terveimet, és a földrajzot egyetemi szakomnak is válasszam – jelentette ki a nyíregyházi fiatal, aki jelenleg tanárként, kutatóként vagy alkalmazott geográfusként látja jövőbeli önmagát.

Forrás: Lokál

Farkas Fanni

Fotók: Balázs Dávid magángyűjteménye


#kapcsolódó

Arany Napok az Arany János Gimnáziumban

Arany Napok az Arany János Gimnáziumban

Arany Napokat tartottak a Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola...

Kiemelkedő eredményeket értek el a kölcseysek a IV. Kárpát-medencei Kölcsey Ferenc Szónokverseny döntőjében

Kiemelkedő eredményeket értek el a...

Kiemelkedő eredményeket értek el a kölcseysek a IV. Kárpát-medencei Kölcsey...