Megoldódik egy nagy probléma

Megoldódik egy nagy probléma

Elkezdődött a Kemecsei úti vasúti átjáró gyalogos-kerékpáros átvezetésének kiépítése. A MÁV tájékoztatása szerint július 22-én ideiglenesen forgalomba is helyezik a biztonságos átkelőt.

Mint ismert, a nyíregyházi önkormányzat még 2014-ben építette meg a Kemecsei út, a Korányi Frigyes utca és a Blaha Lujza sétány csomópontjánál a biztonságos gyalogátkelőt és a kerékpárút átvezető szakaszát. A vasúton átvezető terület tulajdonosa a MÁV, így velük egyezett meg az Önkormányzat, hogy ezt a vasúttársaság saját beruházásban valósítja meg. A város az előkészítésben és az engedélyeztetésben segített a gyorsabb megvalósulás miatt, hiszen környezetvédelmi hatásvizsgálatot is kellett készíteni, mivel Natura 2000-es területet is érint a beruházás.

 


GYALOGOS- ÉS KERÉKPÁRÚT

 

A MÁV sajtóosztályától megtudtuk: a helyszínen járdát (azaz gyalogutat) és kerékpárutat is építenek. Az önkormányzattal közös projekt keretében a gyalog- és kerékpárút hiányzó szakaszainak megépítését, továbbá vasúti keresztezések, átvezetések kiépítését végzik. A kerékpárutat is csatlakoztatják a meglévő peronhoz, illetve térvilágítást is kiépítenek az átjáró környezetében. A peron részleges átalakítására is sor kerül az új elrendezésnek megfelelően. A kerékpárút kialakítása kapcsán a forgalomtechnikai feladatok (felfestés, kitáblázás, stb.) az önkormányzat feladata. Az út egyben gyalogos és kerékpárút is lesz, ennek megfelelő szélességgel készül az útszakasz és a vasúti átjáró is.

 

JÚLIUS VÉGÉTŐL HASZNÁLHATÓ

 

A szükséges, ideiglenes üzembe helyezés július 22-én várható. A hatósági forgalomba helyezésre később kerülhet sor, de a kerékpárút az ideiglenes forgalomba helyezéstől használható lesz.
Ettől kezdve a Blaha sétány (tehát Sóstó) hivatalosan is be lesz kapcsolva a városi kerékpárút-úthálózatba, hiszen az nem ér véget a Korányi úton,a vasúti kereszteződésben. 

Tarczy Gyula


#kapcsolódó

Városi Ifjúsági Bál - Neked is ott a helyed!

Városi Ifjúsági Bál - Neked is ott...

A Mustárház és a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda megrendezi a 2019-es...