60 éves Gerendás Péter

60 éves Gerendás Péter

60 éves Gerendás Péter rockzenész, gitáros. Ha mai szülinapi köszöntésére összegyűlik a család, bizony sokan lesznek az ünnepi asztal körül, ünnepeltünknek ugyanis kilenc gyermeke van, s ha a nagyobbak elhozzák a kedvesüket is, nagy tortát kell felszeletelni, hogy jusson mindenkinek egy szelet.

A nagy család bizonyára sok gondot is okoz, ám ő mindig ennek örömeit hangsúlyozza, „mindenkit erre buzdítok” - nyilatkozta egyszer. Kész csoda, hogy mikor jutott ideje gazdag életművét megalkotnia, pedig sok nagyszerű lemez, dal bizonyítja tehetségét. Egyébként faipari technikumban tanult, és a nyilvános szereplést sem gitározással, hanem színészettel kezdte a Déryné Színházban. Ne gondoljuk persze, hogy Hamletet vagy Rómeót alakította, csoportos statiszta volt, ám hamar rájött, hogy ez nem az ő világa. Jelentkezett a Konzervatóriumba, és zenélni kezdett a Los Pachungos együttesben. Ettől kezdve élete családon kívüli részét a zene tölti ki, 40 éve, 1976-ban megalakította saját zenekarát, a Láma együttest, de megjárta a hűvös Norvégiát is, hogy az ott keresett pénzből fejlessze hangszerkészletét. Hazatérve megnyerte a Magyar dalok versenyét, s az sem szegte kedvét, hogy gyors egymásutánban kétszer is betörtek hozzá, így azt a pár hangszert, amit elsőre nem vittek el, meglovasították másodjára. De nyugalmából nem lehet kizökkenteni, ilyen gyereksereg mellett nem is árt a jó idegzet, imádja valamennyit, és ők is rajonganak az apjukért. Az igazi, míves zene kedvelői pedig őt szeretik nagyon, joggal, például a költőóriás megzenésített verseit tartalmazó Faludy-lemeze egészen nagyszerű.


(Fotók: internet)

#kapcsolódó

Ezt mondta az apaságról Istenes Bence

Ezt mondta az apaságról Istenes Bence

Istenes Bence pontosan tudja, milyen sokat jelent kisfiának, Nátánnak, hogy...

Megjelent Veréb Tamás új klipje

Megjelent Veréb Tamás új klipje

Kattints ide és nézd meg!