Erdélyi turisztika szakos diákok a Sipkayban

Erdélyi turisztika szakos diákok a Sipkayban

A Külhoni magyar szakképzés támogatása – Átjárhatósági ösztöndíj - 2017. keretén belül a Nyíregyházi SZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma ismét fogadott erdélyi diákokat a szászrégeni Lucian Blaga Technológiai Líceumból (Románia).

A turisztika szakos tanulók 2017. július 3-28 között gyakorlati oktatáson vesznek részt. Megismerkednek az utazásszervezés fortélyaival, kirándulást szerveznek, melyet meg is valósítanak, valamint bejárják a Nyíregyháza nevezetességeit, megismerik idegenforgalmi látványosságait. A városlakók is találkozhatnak a diákokkal, hiszen a TouristPolice program keretén belül, a rendőrséggel együttműködve bukkannak fel a Sóstón.


A turizmus mellett megismerkednek a Sipkay színes szakképzési palettájával. Betekintést nyernek az érettségi utáni képzések a kereskedő, kereskedelmi képviselő tanulmányaiba, megtanulják a marketing tevékenységet, piackutatást, felmérik és elemzik a piaci környezetet.  E-kereskedelmi tevékenységet folytatnak.  A vendéglátás szervezőktől elleshetik a vendéglátó egység kínálatának, bemutatásának, reklámozásának rejtelmeit. Megtanulják az üzletpolitika, a marketingstratégia és a cégarculat kialakítását.  Személyesen tapasztalhatják meg, hogyan végzik a munkájukat a szakács, cukrász, pincér tanulók, hogyan sajátítják el a vendéglátós szakma rejtelmeit.

Bízunk benne, ahogy az előző két évhez hasonlóan most is használható tudással és élményekben gazdagon térnek haza a diákok. 

#kapcsolódó

A Cantemus előtt nincs határ

A Cantemus előtt nincs határ

Három kategóriában indult a Cantemus gyermekkar a Firenzei Első Nemzetközi...

Nagy Mihály lett a magyarországi Continental csoport  országkoordinátora

Nagy Mihály lett a magyarországi Continental...

A Continental technológiai vállalat németországi felső vezetése Nagy Mihályt...