JÓSAVÁROSI NAPOK

2017.08.11.
47. alkalommal várják színes, érdekes programok a Jósavárosi Napok résztvevőit. Augusztus 11-én pénteken és 12-én, szombaton fogadják szórakoztató és kulturális események a kikapcsolódni vágyókat a városrészben.




PÉNTEK

 

Idén augusztus 11-én, pénteken kezdődnek a Jósavárosi Napok eseményei. 47. alkalommal kínálnak a szervezők kulturális elfoglaltságot a városrész lakóinak. Első nap elsősorban a gyerekeket és a kísérőiket várják a Csodaszarvas elnevezésű hagyományőrző, családi délutánra. 14 órától 18 óráig a jurtákban különböző kézműves és kreatív foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. A bátrabbak játékos csatákban és íjászversenyeken mérhetik össze tudásukat. A Művelődési Házban pedig a Katica Bábszínház szórakoztatja a legkisebbeket.

 

KIEMELT ESEMÉNY

 

Mészáros Szilárd, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója elmondta, kiemelkedő programsorozat ez a város életében. Ezért érzik kötelességüknek, hogy ezt a városrészt is ellássák kulturális rendezvénnyel.

 

SZOMBAT

 

Szombaton 16 órakor új helyszínről jelentkezik a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majorette Csoport bemutatója. Idén az Ungvár sétány 5-7. szám alatti fedett sétányon rendezik meg az eseményeket. Itt láthatják az Eszterlánc Óvoda és a Gyertyafény Nyugdíjas Egyesület műsorát, de fellép a Napfény Lányai hastánccsoport is. Az érdeklődők láthatnak mediball és kutyás bemutatót, lesz zumba Lesch Zsófival, illetve a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület is képviselteti magát a programsorozaton. Este a Móricz Zsigmond Színház két művésze, Kuthy Patrícia és Illyés Ákos zenés műsora zárja a Jósavárosi Napokat. Az eseményeket úgy állították össze a szervezők, hogy minden korosztály találjon benne számára megfelelőt. A játékos vetélkedőkön és a kulturális programokon kívül a gyerekeket játékudvar és cukorágyú is várja.


ME.