ÚJ REKTOR AZ EGYETEMEN

ÚJ REKTOR AZ EGYETEMEN

Két új szak indul a 2017/18-as tanévben a Nyíregyházi Egyetemen. Az Óvodapedagógus és a Közösségszervezés képzés iránt is nagy volt az érdeklődés. Az új szakok beindítását az új rektor is szorgalmazza. Vassné dr. Figula Erika elsődleges célja, hogy a piaci igényeknek megfelelő képzéseket biztosítson az egyetem.

VÁLTOZÁSOK AZ EGYETEMNÉL

 

Tavaly novemberben a Nyíregyházi Egyetem szenátusa kezdeményezte az intézmény előző rektora, dr. Onder Csaba visszahívását, majd a vezető lemondott. A rektori szék megüresedését követően az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot írt ki a vezetői beosztás ellátására. A kiírásra egy pályázat érkezett, Vassné dr. Figula Erika főiskolai tanártól. Őt a Nyíregyházi Egyetem vezető testülete májusban szavazta és választotta meg rektorjelöltnek, augusztus elsejével pedig ő lett az intézmény új rektora. Vassné dr. Figula Erika rektori tisztségre szóló megbízása négy évre szól. A köztársasági elnök hivatalosan és ünnepélyes keretek között szeptember elején adja át kinevezését a Sándor-palotában.

 

ÚJ CÉLOK

 

A rektor elmondta, tervei között szerepel a nyugodt és biztos légkör kialakítása a várossal és a megyével, valamint a határon túli intézményekkel való kapcsolat erősítése. Emellett a piaci igényeknek megfelelő képzéseket is szeretne indítani. A 2017/18-as tanévben már sikerült két új szakot indítani. Az egyik az Óvodapedagógus, a másik pedig a Közösségszervezés. Vassné dr. Figula Erika hozzátette, nagy öröm, hogy a szenátus már elfogadta és beadásra került a Szociálpedagógia MA szak indítása. A rektor arra törekszik majd, hogy az intézménynek biztos jövője legyen és szeretné erősíteni az egyetem úgynevezett tudáscentrum jellegét. Emellett célja a hallgatói létszám növelése, a lemorzsolódás csökkentése, a tudományos diákköri munka erősítése, valamint a tehetséges és a felzárkóztatásra szoruló hallgatók szakmai, személyes gondozására is nagy figyelmet szeretne fordítani. Az új rektor tervei között szerepel továbbá a publikációs tevékenység növelése is, valamint a hallgatói önkormányzattal való folyamatos párbeszéd is.

Dér Vivien

fottó:internet

#kapcsolódó

Hamarosan indul a VIDORGÁS!

Hamarosan indul a VIDORGÁS!

Augusztus 25-én startol az év legvidámabb hete. Idén 16. alkalommal szervezik...

Már közel 500 házi karantént rendeltek el

Már közel 500 házi karantént rendeltek...

Már közel 500 házi karantént rendeltek el