OLCSÓBBAN PARKOLHATUNK AZ ISKOLÁKNÁL

OLCSÓBBAN PARKOLHATUNK AZ ISKOLÁKNÁL

A 2017/18-as tanévben is vásárolhatnak intézmény közeli bérletet azok a szülők, akik óvodába és iskolába viszik gyermeküket és nem szeretnének minden nap parkolójegy-kiadó automatából jegyet venni, vagy mobil parkolást indítani. A NYÍRVV Nonprofit Kft. lehetőségével reggel és délután lehet parkolni az oktatási és a nevelési intézmények közelében lévő fizető parkolókban. A bérlet tanévre szól és 2100 forintba kerül.

2100 FORINT EGY TANÉVRE

 

2100 forint. Mindössze ennyit kell fizetni azoknak a szülőknek, akik intézmény közeli bérletet váltanak a 2017/18-as tanévre. A kedvezményes parkolási lehetőséggel az óvodás és az iskolás gyereket nevelő szülők könnyítik meg saját helyzetüket, hiszen reggel és délután nem kell parkolójegy kiadó automatát és aprópénzt keresni, vagy mobilparkolás indításával tölteni az időt, hanem a szélvédőre helyezett bérlettel kedvezményesen parkolhatnak. Az egy tanévre szóló lehetőséghez iskolalátogatási igazolásra van szükség, amit az adott oktatási, vagy nevelési intézmény vezetője állít ki. Ezzel kell befáradni a NYÍRVV Nonprofit Kft. Hősök terén lévő ügyfélszolgálati irodájába, ahol hétfőtől csütörtökig reggel fél nyolctól délután fél négyig, péntekenként pedig fél nyolctól egy óráig várják az ügyfeleket. A bérlet egy tanévre szól, így 2018. augusztus 31-ig parkolhatnak vele a szülők. Ezért 2100 forintot kell fizetni, ugyanúgy, mint az elmúlt tanévben.

 

TÖBB HELYEN PARKOLHATUNK

 

A városüzemeltető cég mindössze egy gyakorlati változást vezetett be az intézmény közeli bérletekkel kapcsolatban.

Barca Balázsné, a NYÍRVV Nonprofit Kft. parkolási csoportvezetője elmondta, ettől a tanévtől a bérleten nem azoknak az utcáknak a nevét tüntetik fel, ahol parkolhatnak vele a szülők, hanem az óvodákat és az iskolákat nevezik meg. A csoportvezető elmagyarázta, kollégáik pontosan tudják, hogy hol helyezkednek el ezek az intézmények. A parkolási lehetőségek köre így bővült, mert sokkal bővebb területen tudnak parkolni ezentúl a szülők, vagy a gyermeket iskolába szállítók.

 

8-9-IG, ILLETVE 15-17-IG

 

Egy iskolalátogatási igazolással négy bérletet válthatnak ki az autótulajdonosok, hiszen a gyerekekért nem csak a szülők mehetnek, hanem a nagyszülők, és a keresztszülők is. A rendszámra szóló bérlettel a belvárosban, a kiemelt zónában is parkolhat a gyermekért gépkocsival érkező szülő, vagy rokon. Az intézmény közeli bérlettel reggel nyolctól kilenc óráig, illetve délután 15 órától 17 óráig lehet kedvezményesen parkolni az oktatási és nevelési intézmények környékén lévő fizető parkolókban. Célszerű a bérletet a szélvédőn, jól látható helyen elhelyezni. A bérletet csak olyan természetes személy igényelheti, akinek nevelési vagy oktatási intézménybe jár a gyermeke. Nagykorú saját jogán még akkor sem válthatja ki, ha valamelyik felnőttképző intézményben tanul.


ME.

#kapcsolódó

Ratkó díjat kapott Nagy Zsuka

Ratkó díjat kapott Nagy Zsuka

Nézd meg a vele készült interjút! Elmondása szerint vegyes érzelmekkel fogadta...

Vészjelzés mobilon

Vészjelzés mobilon

A Vészhelyzeti Értesítési Szolgáltatással is segíti a lakosság biztonságát...