DR. ALBAN ÜZENT A NYÍREGYHÁZIAKNAK

DR. ALBAN ÜZENT A NYÍREGYHÁZIAKNAK

A napokban bejegyzések tucatjai lepték el a világhálót, amelyben az internetezők azt találgatták, hogy valóban a világhírű énekes, Dr. Alban érkezik-e szeptember 23-án Nyíregyházára, a Tirpák Fesztiválra. Mostanra pedig már kiderült: a hír nem kacsa, óriási bulira készülhetnek a retró diszkó szerelmesei: ezt pedig maga Dr. Alban ígérte meg a városlakóknak, szerkesztőségünkön keresztül! (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2017. szeptember 8-ai számában)

 Az 5. Tirpák Fesztivált, Pálinkanapokkal kiegészítve, szeptember 23-án és 24-én rendezik meg a Kossuth téren. Dr. Ulrich Attila alpolgármester úgy fogalmazott: a Tirpák Fesztivál a város legnépszerûbb rendezvénye – tavaly a két nap alatt 18 ezer adag ételt osztottak ki, és mintegy 25–26 ezer látogató érkezett a megyeszékhelyre. Most pedig még 5 jó hírû, eredetvédett pálinkát elõállító cég is vállalta, hogy részt vesz a programon, népszerûsítve ezzel is a hazai pálinkakultúrát. A kétnapos rendezvényen az ételkóstoló-jegyek 300 forintba kerülnek majd, a jövedéki terméknek minõsülõ pálinkáért pedig pénzzel kell fizetni.

Szombaton egész nap népi ízek kavalkádja várja majd a kilátogatókat, este héttõl pedig retró party veszi kezdetét. Fellép Dj Náksi, Betty Love, a V-Tech-bõl ismert Kefir, a Fiestás Csordás Tibi, 21:20-tól pedig itt „rendel” majd a világhírû Dr. Alban. Vasárnap rendezik meg a II. Nyíregyházi Bogrács- és grillbajnokságot, majd délután megnyitja kapuit Lacibetyár vigadója is.


„SZERETEM A MAGYAR KÖZÖNSÉGET”


Dr. Alban, a Nigériában született slágergyáros a ’90-es években vált világhírûvé. 1994-re már összesen több mint 5 millió albumot adott el, kislemezeibõl pedig 6 millió fogyott. Ennek eredményeképpen 7-szeres ezüst-, 30-szoros arany- és 30-szoros platinaminõsítést kapott. E-mailben többször próbáltuk meg felvenni vele a kapcsolatot, eredménytelenül, mígnem nagy meglepetésünkre telefonon keresztül sikerült. A szám ráadásul nem a menedzserénél, hanem Svédországban, közvetlenül nála csörgött ki és elnézést kérve, kedvesen és készségesen válaszolt kérdéseinkre.


– Magyarországon szerencsére már nagyon sokszor felléphettem, ha jól számolom, több mint 100 alkalommal. Mindig szuper volt a közönségem és a koncertjeim is emlékezetesek maradtak. Már nagyon készülök a nyíregyházi fellépésre is. Hogy mit láthat és hallhat majd az ottani közönség? Üzenem nekik, hogy természetesen elviszem az összes nagy slágeremet, amelyek annyira ismertek, például az It’s my life-ot és a Sing Hallelujah-t is, na meg sok más egyebet. Szeretnék a jövõben is sokat turnézni, meg dalokat írni, és persze mi más lehetne a kívánságom a jövõre nézve, minthogy legyen béke a világban.


(Szerzõ: Bruszel Dóra)

#kapcsolódó

Nigériai férfi erőszakolt meg egy nőt Budapesten - Videó!

Nigériai férfi erőszakolt meg egy nőt...

Nigériai férfi erőszakolt meg egy nőt Budapesten - Videó!