Verébtábor a Zrínyiben

Verébtábor a Zrínyiben

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei nyár végén is megrendezésre került a Tiszavasvári úti kollégiumban a verébtábor.

A táborban több mint 130 újdonsült zrínyis találkozhatott egymással, akik szórakozásáról a DÖK-ösökből álló szervezőcsapat gondoskodott. A két és fél nap alatt persze nem csak a kalandoké és az új élményeké volt a főszerep, a diákönkormányzat nyári munkáját dicséri az a színes és változatos programterv, ami az ismerkedést, a jó kedvet és a zrínyis öntudat átadását hivatott garantálni.

Az első nap nagyon korán kezdődött, már 8 órára vártuk az ifjú verebeket. Az érkezés után egy rövidke megnyitó következett, majd rögtön elindult a "munka". Az elsős diákok osztály szerint szétváltak, és mindenki elvonult a saját csapatvezetőjével, hogy megkezdődhessen az ismerkedés és az osztályközösséggé válás hosszú útja. A délután folyamán a nagy melegre való tekintettel egy nagyszabású vízi csatával készültünk, hogy lehűtsük a kedélyeket. A csata olyan végletekig fajult, hogy a belelkesedett kis verebek a vízibombákat megunva, vödrökkel felfegyverkezve folytatták a harcot. A felfrissülés után újabb csapatfoglalkozások következtek, majd vacsora után vicces, mozgós vetélkedőt rendeztünk, ami szintén sikeresen összébb hozta a fiatalokat. Az estét végül egy nagy tábortűzzel, pillecukor sütögetéssel és közös énekléssel zártuk. A nap végén mindenki elégedetten és kimerülve térhetett nyugovóra.

A második nap sem indult későn. Reggel hétkor egy reggeli tornával kezdtünk, persze csak, hogy mindenki felébredjen. A torna közben a verebek szájából felcsendült több igazi klasszikus is, mint a Pál, Kata, Péter, vagy éppen az Elment a nyúl a bálba. A délelőtt folyamán, még mindig az osztályokban folytatódott az ismerkedés, viszont ez nem tartott sokáig, hiszen ebéd után először egész évfolyam-szinten, majd vegyes csapatokban kerülhettek közelebb egymáshoz az elsősök. Az est közeledtével egy sötétségbe nyúló számháború következett, ahol a végén már csak zseblámpával futkorászó alakokat lehetett látni a távolból. A nap lezárásaként egy kisebb buli következett, ahol mindenki kiengedhette a fáradt gőzt és önfeledten szórakozhatott. A party után jöhetett az alvás, vagyis jöhetett volna, viszont még egy kis esti mozgás várt a verebekre a kollégium folyosóin. Még akkor sem lehetett nyugalma az elsősöknek, mikor már álomra hajtották a fejüket, hiszen még készültünk számukra egy éjszakai akadálypályával. Miután ezt is teljesítették már zavartalanul élvezhették a jól megérdemelt pihenést.

Az utolsó nap reggelén, még egy kis záró beszélgetésre invitáltuk a verebeket, ahol értékelhették az elmúlt két napot, búcsúzkodhattak és persze aláírathatták pólóikat. Ezután mindenki elindult haza, kiheverni a tábor fáradalmait, hogy másnap, szeptember elsején mindenki frissen és vidáman vehessen részt iskolánk 100. tanévnyitó ünnepségén.

#kapcsolódó

Vikáros büszkeség - Lipcsei Hajnalka

Vikáros büszkeség - Lipcsei Hajnalka

A Vikár Sándor Zenei Alapfokú Művészeti Iskola rögtön a tanév elején egy sikeréről...

Rendhagyó irodalom óra a Vasváriban

Rendhagyó irodalom óra a Vasváriban

Grecsó Krisztián a Vasvári Gimnázium vendége volt