CSEREDIÁKOK A VÁROSHÁZÁN

CSEREDIÁKOK A VÁROSHÁZÁN

Az AFS program keretében Nyíregyházára érkezett hat cserediákot fogadta a városházán Jászai Menyhért alpolgármester. A fiatalok Paraguayból, Chiléből, Thaiföldről és Belgiumból jöttek, és egy tanéven át a Krúdy, Széchenyi, Zrínyi Gimnáziumban, valamint a Művészeti Szakgimnáziumban tanulnak.

Az AFS a világ legrégebbi és legnagyobb diákcsere szervezete. A programjai keretében több mint 80 ország 13000 diákja utazik évente. Magyarország 1990-ben csatlakozott a világszervezethez, azóta több mint 2000 magyar diák töltött egy évet külföldön. Magyarországról az AFS-sel 50 országba utazhatnak a középiskolás diákok 3 hónap, fél év vagy egy tanév időtartamra. Majorosné Toldi Zsuzsanna elnök, az AFS Magyarország Nyíregyházi Körzetnek elnöke elmondta, idén hét kiutazó diákunk van, és hatan jöttek hozzánk. 


KÖZÉPISKOLÁBAN TANULNAK, CSALÁDOKNÁL LAKNAK

 

A program keretében Nyíregyházára érkezett hat cserediákot fogadta a városházán Jászai Menyhért alpolgármester. Hangsúlyozta, ez nagy lehetőség a városnak, hogy megismerhessék hétköznapjainkat és jó hírünket vigyék a világban. Persze a fogadó tanulóknak is jó, hiszen ismerkednek és kedvet kaphatnak a külföldi tapasztalatszerzéshez. A fiatalok Paraguayból, Chiléből, Thaiföldről és Belgiumból jöttek, és egy tanéven át a Krúdy, Széchenyi, Zrínyi Gimnáziumban, valamint a Művészeti Szakgimnáziumban tanulnak.

 



TAPASZTALATSZERZÉS ÉS ÖNÁLLÓSODÁS

 

A programok fő célja, hogy a diákok egy tanév alatt megismerjék a különböző nemzeteket, kultúrákat és aktívan fejlesszék nyelvtudásukat. A résztvevő diákok fogadócsaládoknál laknak, és ugyanúgy középiskolába járnak, mint otthon. Beilleszkednek fogadócsaládjukba, alkalmazkodnak annak életviteléhez, felelősséget vállalnak magukért és tetteikért, problémamegoldó készségük javul, így magabiztosabbá, önállóbbá válnak.



Szoboszlai Tibor


#kapcsolódó

Színház a Sziesztában

Színház a Sziesztában

Asszony asszonynak farkasa...Schmidt Sára és Fellinger Domokos volt a Nyíregyházi...

Megnyerte a felnőtt-ének kategóriát!

Megnyerte a felnőtt-ének kategóriát!

Mészáros Dóra nyerte meg felnőtt-ének kategóriában a Like 3 nyíregyházi tehetségkutató...