AZ ARADI VÉRTANÚKRA EMLÉKEZTÜNK

AZ ARADI VÉRTANÚKRA EMLÉKEZTÜNK

Október 6-a a kormány 2001-es döntése alapján Nemzeti Gyásznap. Nyíregyházán az oktatási intézmények mellett közös főhajtással is emlékeztünk a hagyományoknak megfelelően az aradi vértanúkra az Evangélikus Nagytemplomban.

Mind a 13 aradi vértanú neve elhangzott az evangélikus nagytemplomban tartott megemlékezésen, miközben fiatalok elhelyezték az emlékezés virágait. Úgy, mint 1999 óta minden esztendőben, amióta a Városvédő Egyesület felelevenítette a tradíciót.

 

Régi nyíregyházi hagyomány

 

1867-ben ugyanis, amikor az osztrák-magyar kiegyezés után hivatalosan először lehetett, Nyíregyházán az evangélikus és a református egyház invitálta a város akkori lakosságát emlékezésre, ez adta a mintát a mostaniakhoz, melynek szervezésében a Kossuth Lajos Gimnázium és az önkormányzat is részt vett. Az ünnepség szónoka, dr. Ulrich Attila alpolgármester hangsúlyozta: mi szinte a semmiből teremtettük meg 1848-ban azt a közel másfél éves, dicsőséges időszakot, és kötelességünk emlékezni a hősökre. – A 13 aradi vértanú, akiket kivégeznek 1849. október 6. hajnalán, az nem csak ez a 13 ember, hanem a másfél év összes szenvedését, a másfél év minden emberét képviselik, akik harcoltak, s az özvegyeket, az árvákat, valamint a megnyomorodottakat, akik a harc folyamán szenvedtek sérülést – fogalmazott az alpolgármester.


 Középiskolások emlékeztek

 

A műsort a Luther Márton Kollégium ének és zenekara mellett ezúttal a százesztendős Zrínyi Ilona Gimnázium tizedikesei adták, költeményekkel, népdalokkal, megidézve a vértanúk korát. Az esemény ünnepélyes zászlóbehozatallal és ökomenikus szolgálattal volt teljes, s a lényege ennek a múltidéző, tisztelgő rendezvénynek is az, hogy a következő nemzedék szívét-lelkét megérintse, és formálja a történelmi tudatot. Ez még inkább érvényes a határainkon túl, például Erdélyben, ahonnan a Kossuth testvériskolájából, a székelykeresztúri Berde Mózes Unitárius Gimnáziumból érkeztek diákok Nyíregyházára. – Eljöttünk mi ide a kortársainkhoz, hogy tudhassunk egy kicsit többet erről a napról. A hősök életüket adták értünk és a magyar hazáért. Ez egy nagyon nagy dolog, hiszen, hogy ha ők nem lettek volna, mi nem lehetnénk itt – nyilatkozta szerkesztőségünknek László Harmat, az erdélyi iskola diákja.


Főhajtás Damjanich előtt

 

A nagytemplomi főhajást követően a Tompa Mihály utcán felállított Damjanich szobornál folytatódott az emlékezés, ahol Jászai Menyhért alpolgármester beszédében a hősük méltatásán túl kiemelte: most olyan időszakban vagyunk, amikor nem halnunk, hanem élnünk kell a hazáért. A rendezvényen a honvéd népdalkör énekelt ’48-as dalokat, majd a Móricz Zsigmond Általános Iskola elsősei csákókat, a közéleti szereplők és szervezetek pedig koszorúkat helyeztek el.

Tarczy Gyula

#kapcsolódó

MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA

MINDENSZENTEK ÉS HALOTTAK NAPJA

A rendőrök országszerte segítik a biztonságos közlekedést a közutakon, illetve...

Ingyenes városnézés Nyíregyházán

Ingyenes városnézés Nyíregyházán

Minden szerdán és pénteken 14.00 órától, ingyenes városnézésre várja a turistákat...