Parkolóház épül a kórházban

2017.10.21.
Ünnepélyes keretek között tették le az alapkövét annak a parkolóháznak, amely a Jósa András Oktatókórházban épül a régi Gyermekosztály helyére. Ha elkészül, 361 db parkolóhely áll majd a kórház dolgozói, betegei és látogatói rendelkezésére. A kivitelezési munkálatok 2018 tavaszára fejeződnek be.



Ünnepélyes keretek között tették le az alapkövét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza és Egyetemi Oktatókórház nyíregyházi telephelyén annak a parkolóháznak, amelynek a kivitelezése ezzel egy időben meg is kezdődik.

– Amikor a fejlesztésekről kellett dönteni, akkor három cél vezérelt mindenkit. A betegek biztonsága, az ellátás hatékonysága és a betegek és dolgozók kényelméről kellett gondoskodni. Ez a legutolsó fejlesztés már inkább a kényelemről szól, mint a első kettőről, de nem véletlen, hogy a végére került. Tegyük azt is hozzá, hogy rengeteg gáncsot kellett elhárítani azért, hogy ma itt lehetünk – mondta el Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár.


Ötszázra bővül a parkolóhelyek száma

 

A hamarosan felépülő több mint 5000 négyzetméter alapterületű, két szintes parkolóház, 361 gépjármű befogadására lesz alkalmas. Ezzel és a már meglévőkkel együtt, 500-ra bővül a parkolóhelyek száma a kórházban.

– 192 parkolóhely van a kórház közvetlen közelében mindig tele, a társasházaknál is állandó problémát okoz. Én azt gondolom, hogy ez egy kiemelt projekt a parkolást tekintve és remélem, hogy nagy segítséget nyújt a kórházba látogatóknak, a dolgozóknak, és mindenkinek aki ide jön – mondta el dr. Kovács Ferenc Nyíregyháza polgármestere.

A parkolóház megépítése kapcsolódik a Pólus programhoz, de nem európai uniós forrásból, hanem állami támogatással valósul meg. A kivitelezési munkálatok megkezdése az elhúzó közbeszerzési eljárások miatt indulnak a várnál később.

 

Tavaszra befejeződhetnek a munkálatok



 Ez a beruházás a Tömbkórház Projektnek az utolsó szakasza még gyakorlatilag. Voltak közbeszerzési problémák, voltak forráshiányos helyzetek, azonban hála az egészségügyi kormányzatnak, illetve a kormányzatnak és azoknak a jó érzésű embereknek akik segítettek nekünk, hogy újra tudtuk indítani ezt a beruházást és sikeresen lezajlottak a közbeszerzések, ez egy nagyon komoly mérföldkő ismét az intézményünk életében – mondta el Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórháza és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.



Az építkezés ideje alatt a kórház területén 79 parkolóhelyet le kell zárni a Sebészeti Tömb, a Gyermekrehabilitációs Osztály régi épülete és az Intézeti Gyógyszertár közelében, ezért a kórházvezetés kéri a betegek és a látogatók türelmét, előreláthatólag 2018 tavaszára befejeződnek a munkálatok.

 

Kapcsolódó galéria