Körülbelül nyolckor megjelent a három szervező tanár közül az első, Pál Andrea tanárnő, és kiadta a parancsot, rendezzük be a termet valami kevésbé poroszos hangulatúra. Úgyhogy ahányan voltunk, nekiláttunk. Hamarosan betoppant Gerliczki András tanár úr is, aki a mindig remek hangulatot szolgáltató teákat, illetve néhány saját szöveget hozott. Az eseményt Kosztolányi Dezső Boldogság novellájával nyitotta meg a harmadik előadó, Mihályi Levente. Volt itt minden. Dragomán György Karácsonya, Gerliczki András Teatündére, a Harry Potter és a Bölcsek köve egyik karácsonnyal kapcsolatos fejezete, és még folytathatnám.
Na, hát pontosan ezért szereti a Krúdyt, aki krúdys, és nem fél kreatívnak lenni. Mert van rá vevő. Mert mindig vannak olyan pedagógusok, akik bármilyen ötletre azt mondják: „igen, ez remek, csináljuk meg!” - és nem sajnálják saját szabadidejüket hasonló programok szervezésére.
Mert mit jelent a karácsony? Várakozást, közösséget? Hogy szeretünk és szeretve vagyunk? Hogy valakinek éppen mardos a hiánya és jó érzés, hogy kicsit megtölti az űrt a gondoskodást? Hát, kinek mi. Azt hiszem, karácsonykor azt érzünk, amit csak akarunk, de valahogy tudatlanul kiválogatjuk a szépet, hogy csak azt engedjük be. Nekem ez az utolsó gimnáziumi évem, de újra hét évesnek éreztem magam, mint a legeslegelső iskolai karácsonyomnál. Minden résztvevő nevében köszönöm, hogy ilyen remek tanáraink vannak.
Mihályi Zsófia 12. c
Fotók: Szarka Lajos
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én.
