Alakítsd Te a történelmet!

Alakítsd Te a történelmet!

Meghosszabbított határidővel várják a középiskolás csapatok jelentkezését az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre.

2018. január 8., Budapest – Január 21-ig regisztrálhatnak a diákok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre (OKPV). A 2018 első negyedévében megrendezendő történelmi témákat feldolgozó stratégiai versenyt immár ötödik alkalommal szervezi meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers csapata.

 

Az elmúlt években már közel 1500 diák vett részt az ország legnépszerűbb, középiskolásoknak szóló esettanulmány versenyén. A tanulók számára idén is fontos motiváló tényező lehet, hogy a győztes csapat egy négynapos párizsi utat nyerhet.

 

„A részvételt elsősorban azoknak a diákoknak ajánljuk, akiket érdekel a stratégia és a problémamegoldás világa, valamint szeretnék fejleszteni logikai, érveléstechnikai és prezentációs képességeiket. A verseny célja, hogy a tanulók megismerkedjenek a problémamegoldás módszertani hátterével, valamint hogy bővítsék történelmi ismereteiket” – mondta Dékány József, az OKPV szervező csapatának vezetője. Hozzátette: a résztvevők olyan elemzői és előadói képességeket szerezhetnek a verseny során, amelyeket a későbbi tanulmányaikban is sikerrel hasznosíthatnak.

 

A négyfordulós versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, akik otthonosan mozognak a történelem világában, szeretnek érvelni és csapatban dolgozni. Fontos kritérium, hogy a diákok 3 fős csapatban regisztrálhatnak a megmérettetésre, ugyanakkor nem kitétel, hogy egy intézményből érkezzenek. A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbított jelentkezési határidő az online tréning végéig, január 21-ig tart. Az online tréningeken résztvevők videókon keresztül kapnak tájékoztatást az esetoldás alapjairól, amelynek segítségével elsajátíthatják a versenyen is előforduló feladatok megoldásához szükséges eszköztárat.

 

Ezt követően a csapatok négy fordulóban mérik össze tudásukat. Az első, január 28-ig tartó fordulóban a versenyzők a Case Solvers honlapján elérhető, online történelmi esettanulmányt oldanak meg, amit egy újabb, február 11-én záródó online etap követ. Az első két fordulóban elért teljesítmény alapján az adott régiókból a nyolc legmagasabb pontszámot elérő csapat jut be a március 3-án, az ország hat városában (Győrött, Pécsett, Székesfehérvárott, Miskolcon, Békéscsabán és Budapesten) megrendezendő regionális döntők egyikébe.  Az országos döntőt március 24-én szervezik az MCC budapesti székhelyén, amelyen a legjobb 24 csapat vehet majd részt.

 

A versenyzők 72 órával a fordulók előtt kapják meg az esettanulmányt, amelynek megoldását szakmai zsűri előtt prezentálják. A döntőben az elmúlt évekhez hasonlóan, a bírálók között tudhatjuk majd többek között Prof. Dr. Romsics Ignác történészt, valamint Strohmayer János közgazdászt is, akik a verseny fővédnökei is egyben.

 

A diákoknak érdemes az utolsó fordulóba jutásért küzdeniük, hiszen azonkívül, hogy az első három helyezett automatikusan felvételt nyer az MCC Középiskolás Programjába, értékes nyeremények is várnak rájuk. A fentebb említett fődíjon kívül a második helyezett csapat tagjai egy-egy e-book olvasót is kapnak, míg a harmadik helyezettek egy-egy okosórát nyernek. A többi versenyző között pedig Wall Street 101 pénzügyi tábort, szabadulószoba belépőket, színházjegyeket, történelmi témájú előadásokra szóló bérleteket, valamint könyvcsomagokat osztanak szét a szervezők.

 

A versenyre jelentkezni az OKPV (https://okpv.hu/regisztracio) oldalán található online felület kitöltésével lehet.

 

További információ:

 

Sajtókapcsolat:

Lendvai Eszter

BRD Communications

+36 20 437 0402

lendvai.eszter@brdcomm.hu

#kapcsolódó

Find Your Way to Scotland a Zrínyiben

Find Your Way to Scotland a Zrínyiben

A Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium minden évben játékos, kulturális vetélkedőt...

Legyél te az új diákpolgármester

Legyél te az új diákpolgármester

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében a Mustárház Ifjúsági Információs...