Ünneplés a Sipkayban

Ünneplés a Sipkayban

A NySZC Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma fontos küldetése volt megünnepelni a Magyar Kultúra Napját!

A Magyar Kultúra Napját méltóképpen megünnepelni iskolánk fontos küldetése. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye irodalmi értékeinek tudatosítása intézményünknek már több éve kiemelt program, azért, hogy a diákokhoz közelebb kerüljenek megyénk jeles írói és költői hagyományteremtő szándékkal. 11 évvel ezelőtt éppen a magyar kultúra napján indult útjára a „Kerüljünk közelebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megye irodalmi nagyjaihoz!” című vetélkedősorozatunk.

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma a 2017/2018-as tanévben névadónk születésének 90. évfordulóját ünnepli, és halálának 50. évfordulójára emlékezik. Az intézmény 1989 óta viseli a nyíregyházi író, újságíró nevét.

2018. január 19-én 9 órától a magyar kultúra napja alkalmából Sipkay-emlékversenyt szervezett az iskolai könyvtár és a 9. c. osztály.

 A rendezvényt követően a diákok és a tanárok megkoszorúzták az iskola előtti mellszobrot, ahol dr. Dámné dr. Rácz Magdolna méltatta Sipkay Barna irodalmi pályafutását.

Ezen a napon az iskola vendége volt Leitner Györgyné, Sipkay Katalin, az író kisebbik lánya, aki örömmel vállalta el a vetélkedő zsűrizésével járó feladatokat.

#kapcsolódó

ELÉGEDETTEK VOLTAK A MAGYAR ÉRETTSÉGIVEL A DIÁKOK

ELÉGEDETTEK VOLTAK A MAGYAR ÉRETTSÉGIVEL...

Petőfi kötettel kapcsolatos interjú szövegértésként, emellett pedig Radnóti...