SIKERES ÉVET ZÁRT A KÓRHÁZ

SIKERES ÉVET ZÁRT A KÓRHÁZ

Sikeres évet zárt 2017-ben a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház. Az intézménynek nincs 30 napnál régebbi, lejárt szállítói tartozása a megfelelő üzleti tervnek és annak betartásának köszönhetően. Emellett, modern eszközök kerültek a kórházba, lezárultak és elkezdődtek új projektek.

A Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, szinte az egész megyét felölelő intézményrendszer 5 telephelyével, 980 kórtermével, 3000 ágyával és közel 5000 dolgozójával. Egy évben körülbelül 140 ezer fekvőbeteget és 3 millió kétszázezer járóbeteget látnak el. Az ország egyik legnagyobb integrált intézménye, ahol 25 orvos tudományos, PhD, kandidátusi, fokozattal rendelkezik.

A kórház dolgozói több száz kongresszuson vesznek részt, Magyarországon és külföldön egyaránt, de Nyíregyházára is szerveztek tavaly is több alkalommal, például belgyógyászati, és gyermekgyógyászati témában.

Ez azt bizonyítja, hogy komoly munka folyik az intézményrendszerben. Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója kiemelte, a mottójuk: legfontosabb a beteg és a betegellátás. A kórház nem küzd munkaerő hiánnyal a fluktuáció mindösszesen néhány százalék. A szakorvosi és a főorvosi gárda folyamatosan fiatalodik, jelenleg is 125 rezidens dolgozik az intézményben, ami országos szinten is nagy szám. Ezen kívül a megfelelően összeállított üzleti tervnek köszönhetően a kórháznak 2017. december 31-én nem volt 30 napnál régebbi, lejárt szállítói tartozása.

Sikeres évet tudhatunk magunk mögött. A 2017-es esztendő nagyon érdekes volt, ugyanis az elmúlt egy-két évben olyan gazdálkodást is befolyásoló intézkedéseket hoztunk, amelyeknek úgy látszik meg lett az eredménye. Mire is gondolok? Arra, hogy itt egy megfelelően tervezett éves költségvetést állítottunk össze, megfelelő ellenőrzésekkel tarkítva. Ennek a szorosan vett gazdálkodásnak köszönhetően azt jelenthetem, hogy 2017. december 31-i napon, 30 napnál régebbi, lejárt szállítási tartozásunk nincsen.

– mondta el Dr. Adorján Gusztáv, a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

2017-ben megtörtént a helikopterleszálló átadása, a Tömbkórház folytatása gyanánt a sürgősségi osztályra műszerek érkeztek 120 millió forint értekben, urológiai műtőasztallal és ortopédiai eszközökkel bővült a kórház.

A Sebészeti Osztályra olyan laparoszkópos torony került, ami az országban egyedülálló.

Átadták a második MR készüléket, ennek a betanítási időszaka most zajlik, és rövidesen elkezdik vele a diagnosztizálást. A várossal való összehangolt együttműködésnek eredményeképpen hamarosan elkészül egy 75 férőhelyes óvoda az intézményben dolgozók gyerekei részére. Az érdekessége, hogy a működését a munkavállalók műszakindulásához fogják igazítani. Kiemelten fontos a jelenleg kivitelezés alatt álló parkolóház építése is, előreláthatólag tavasszal kerül átadásra. A Debreceni Egyetemmel való együttműködésnek köszönhetően hamarosan részt fog tudni venni a kórház a graduális és a posztgraduális vagyis az orvos és a szakorvos képzésben egyaránt. Jelenleg 13 OKJ-s képzés tartására van akkreditálva az intézmény, folyamatosan tartanak belső tanfolyamokat, tavaly altatóorvosi asszisztensi és műtős szakasszisztensi továbbképzések történtek. A kórházban dolgozóknak ingyenesek ezek a lehetőségek, de az ország különböző pontjáról is igénybe vették a tanfolyamot. Az intézmény életében nagyon fontosak a felajánlások, adományok is, tavaly több tíz millió forint értékben érkeztek ilyenek.

#kapcsolódó

Tudtad-e?

Tudtad-e?

Tudtad-e?

Fejlesztések a Sóstói úti Kórházban

Fejlesztések a Sóstói úti Kórházban

LAKOSSÁGI KEZDEMÉNYEZÉSRE ÚJÍTOTTÁK FEL A KÓRHÁZBAN AZ ASZFALTUTAT