Országos dáma bajnok a kölcseys lány

Országos dáma bajnok a kölcseys lány

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium sokszínűségére utal, hogy nem csak a tanulásban és a hagyományos versenysportokban, de a szellemi játékokban is jeleskednek tanulóink. Egri Krisztina 12. a osztályos tanuló személyében az országos női bajnokot is magunkénak tudhatjuk, sőt Krisztina a közelmúltban a Dáma Világbajnokság bronz érmét is megszerezte török dámában.




Egri Krisztina vagyok, és a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban fogok idén érettségizni. Az iskola mellett szabadidőmben versenyszerűen dámázok. Nos, mi is az a dáma? Legegyszerűbben talán úgy tudnám elmagyarázni, hogy olyasmi, mint a sakk, csak itt minden bábu egyenrangú, és nagyobb táblán játsszuk.

Honnan is jött az ötlet, hogy ezzel kezdjek el foglalkozni? Amikor általános iskolába jártam, édesanyám hazahozott egy játékot az egyik képzéséről, hogy próbáljuk ki. Aztán egyre több hasonló játékkal ismerkedtünk meg, majd ráakadtunk a dámára is. Mára a kedvenc játékommá vált, és a Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület színeiben versenyzek.

Számomra a dámázás nem csupán hobbi, hanem egyfajta életforma is. Több éve sportszerűen űzöm, és számos nemzetközi és hazai versenyen vettem részt az elmúlt években nemzetközi dáma kategóriában. Bár, sok felkészüléssel jár, de ez sosem jelent terhet a számomra. Általa bejártam az egész világot. Büszke vagyok rá, hogy a nemzetközi dámaközösség tagja vagyok, és nagyon sok barátra tettem szert a világ minden tájáról.

A dáma olyan szellemi sport, amely fejleszti a logikus gondolkodást, a stratégiai tervezést, így nagyon sokat segít a tanórákra való felkészülésben is. Eddigi legszebb eredményeim, amikre büszke vagyok, a 2016-os Dáma Világbajnokság bronz érme török dámában, és a 2017-es magyar női bajnoki cím.

Azt gondolom, hogy életem végéig szeretném ezt a sportot folytatni.

#kapcsolódó

XIII. Francia Fesztiválon a kölcseysek

XIII. Francia Fesztiválon a kölcseysek

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 9. és 10.-es, emelt franciás diákjai...

Emelkedik az egyetemisták szociális támogatása

Emelkedik az egyetemisták szociális...

Megjelent a Magyar Közlönyben az egyetemisták, főiskolások szociális támogatásának...