Legyen a zene mindenkié a Kölcseyben is

Legyen a zene mindenkié a Kölcseyben is

A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban hagyományosan erős a humán és a reál tantárgyak oktatása, de a gimnázium nagy hangsúlyt fektet a tanulók művészeti képzésére is, és iskolánkban is jelszó, hogy „énekeljünk mindennap”, hiszen művészetek nélkül nincs élet!

Makay Klára vagyok, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium 12. a osztályos tanulója és életemet már egészen kiskororom óta a zene határozza meg. Első igazi zenei élményeimet a Vikár Sándor Zeneiskolában kaptam, ahova már óvodás koromban beírattak a szüleim furulyára és zeneovira. Nem sokkal később felvettek a Kodály Zoltán Általános Iskolába, ahol évfolyamtársaimmal folyamatosan kapcsolatban voltunk a zenével, szinte lételemünkké vált az éneklés, az együtt muzsikálás. Ezen az úton számtalan segítő, tanácsoló kéz vett körül, s ugyanígy folytatódott ez az „életmód” a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumba való érkezésem után is, hiszen továbbra is járhattam a Pro Musica Leánykarba, amely a Cantemus Gyermekkar egyfajta folytatása volt.


Ebben az évben, végzősként viszont le kellett mondanom ezekről a lehetőségekről, mivel most már más feladatra kell koncentrálnom, hiszen a továbbtanulásom a tét. Így év elején kiíratkoztam a zeneiskolából és az énekkart is abbahagytam. Viszont nem éreztem tizenkét év méltó lezárásának ezt a hirtelen váltást, így szolfézstanárom, Hudivók Marianna tanárnő bátorítására beneveztünk a Nyíregyházi Egyetem által szervezett Középiskolások V. Zenei Versenyére. Ez a verseny teljesen más volt, mint az eddigi összes szolfézs- és orgonaverseny, mivel az egész országból jöttek versenyzők, de mégis családias légkör fogadott minket. Nagyon örülök, hogy az élet megadta azt a lehetőséget, hogy ezen a versenyen életemben először a szeretett alma materem, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium színeiben indulhattam. A szolfézs-zeneelmélet, kamaraének kategóriában versenyeztem, mivel szeretem mindegyik tárgyat, így a verseny már eleve kellemes hangulatban kezdődött el. Nyerni indultam és egy kicsit élvezni akartam a muzsika gyönyörű világát. Első helyezett lettem, és úgy éreztem, hogy most léptem be igazán a művészetek világába, és kezdődhet valami új az életemben!


Természetesen a nagy kihívás most az életemben az érettségi, hiszen talán furcsának tünhet az elmondottak alapján, de kedvenc tantárgyaimmal, a matematikával és az informatikával szeretnék továbbtanulni a Budapesti Műszaki Egyetem mérnökinformatikus szakán. Az ének és a matematika nem is áll távol egymástól, ezt a saját példámmal is tudom bizonyítani, és talán azt is sikerült megmutatnom, hogy a Kölcseyben milyen sokoldalúan művelt gyerekeket képeznek.

#kapcsolódó

Ingyen készít maszkokat a nyíregyházi kézműves – Eddig közel 3000 db készült el

Ingyen készít maszkokat a nyíregyházi...

Ingyen készít maszkokat a nyíregyházi kézműves – Eddig közel 3000 db készült...

Karácsonyi dekoráció az Aranyban

Karácsonyi dekoráció az Aranyban

A szülők összefogásával varázslatos karácsonyi dekoráció készült a Nyíregyházi...