TÍZ ÚJABB KONDIPARK ÉPÜL HAMAROSAN NYÍREGYHÁZÁN

TÍZ ÚJABB KONDIPARK ÉPÜL HAMAROSAN NYÍREGYHÁZÁN

A nyíregyházi sportállamtitkár rendkívül fontosnak tartja a gyermekek és családok sportolását. (Megjelent a Nyíregyházi Napló február 16-ai számában.)

Jégpálya, 50 méteres fedett verseny- és tanuszoda – ez csak kettő a közeljövőben Nyíregyházán megvalósuló sportcélú, infrastrukturális fejlesztésekből. A Modern Városok Program keretében pedig Atlétikai Centrum épül – az erről is szóló, Kósa Lajos miniszteri látogatását követő sajtótájékoztató után adott szerkesztőségünknek exkluzív interjút dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

A Modern Városok Program óriási lehetőség Nyíregyházának, ahogy Kósa Lajos miniszter úr is mondta, hiszen összességében közel 90 milliárd forint érkezik a program keretében városunkba. A mozgásgazdag életmód népszerűsítése jegyében ebből jut a sportra is.

– emelte ki a korábbi olimpikon sportállamtitkár.

A Tiszavasvári úton megépülő Atlétikai Centrumra például óriási szükség van. A komplexum fedett részében nemcsak sikeres atlétáink találnak majd méltó otthonra, hanem a vívás, a judo és a tollaslabda sportágak képviselői is. A szabadtéri rész pedig a futás szerelmeseinek teremt majd színvonalas sportolási lehetőséget.

– Minden beruházásnál gondolnak a városlakókra?

– Természetesen igen. A kormányzat számára azonban kiemelten fontos, hogy minden gyermek sportoljon. Egy korábbi felmérés szerint a magyar gyermekeknek csak 15 százaléka mozgott aktívan, rendszeresen. Ezért is vezette be a kormányzat 2012-ben a mindennapos testnevelést, amelynek keretében idén már több mint 1,2 millió általános és középiskolás diák mozog mindennap. Mi, a férjemmel három gyermeket nevelünk és nálunk családi cél, hogy a gyerekeink 6–18 éves koruk között naponta mozogjanak, amibe mi is igyekszünk bekapcsolódni. Saját tapasztalatból tudom, hogy ez a későbbi életükre is pozitív hatással lesz. Ráadásul, ha a kisebbek sportolnak, a szülők, a felnőttek is nagyobb valószínűséggel fordulnak majd a mozgás felé. A nemsokára jelentős kormányzati beruházásból megújuló, arénává váló stadion körüli profi rekortánpálya is a szabadidősportot szolgálja majd. E területen egyébként is rengeteg fejlesztés történt az elmúlt években, országosan és helyi szinten egyaránt. Édesapám nagyon jó példa, hiszen a mai napig rendszeresen rúgja a labdát az öregfiúkkal a népszerű kispályás bajnokságban. A stadion is a családoknak és az egész városnak épül, ugyanakkor azt is látni kell, hogy az országban leigazolt sportolók több mint fele focista. A labdarúgás továbbra is a legnépszerűbb sportág hazánkban és Nyíregyházán is nagyon közkedvelt.


– Mi a következő fejlesztés?

– Küszöbön áll a jégpálya átadása. Március elején birtokba vehetik a nyíregyháziak, azok is, akik csak korizni szeretnének, és azok is, akik versenyezni, köztük a jégkorongozók. Ez a létesítmény TAO-s támogatásból épül, a kormányzat pedig hozzátette az önerőt, hogy ezzel is tehermentesítse a várost. Egy sok évtizedes álom valósul most meg! Emlékszem, gyermekkoromban még téglajegyeket kellett venni a családoknak, hogy majdan korcsolyázhassanak... A belvárosi verseny- és tanuszoda alapkövét is hamarosan elhelyezzük, ahol az önerőt szintén átvállalta az állam. Egy év múlva pedig már használhatják a nyíregyházi lakosok, az iskolások, a sportolók, az úszók és a számban egyre gyarapodó vízilabdázók. Ez a hiánypótló beruházás egyben szolgálja majd a „Minden gyerek tanuljon meg úszni” kormányzati célkitűzés megvalósulását és a szabadidősport népszerűsítését is. Nemrég Sóstón jártam egy diákolimpiai döntőn és a sátras ötvenes medencénél nosztalgikus hangulat fogott el: annak idején én is így készültem a versenyekre, világbajnokságra, olimpiára... Az új belvárosi uszodában már sokkal jobbak, modernebbek lesznek a körülmények.

– Folyamatosan a sport közvetett és közvetlen pozitív hatásait hangsúlyozza. Hol érhetőek ezek tetten?

– Sportolóként, egészségügyi szakjogászként, végzett edzőként és anyaként is szívesen vagyok ennek szószólója. Hiszem, hogy a sportnak nemcsak az  egyének egészségére, de a teljes egészségügyre,  az ifjúságügyre, az oktatásra, a családügyre és a szociális szférára, valamint a gazdaságra is kedvező  hatásai vannak, amely mérhető is. Néhány napja a város védőnőivel találkoztam, és ott volt köztük a nagylányomé is. Azt tapasztaltam, ők pontosan tudják, mekkora szerepe van a megelőzésben a sportnak, hiszen kevéssé ismert tény, hogy évente 750 milliárd forintot költünk gyógyszerekre, ami elképesztően magas  szám. Ki kell használnunk a sport egészségmegőrző funkcióit, ezért építünk létesítményeket és támogatunk sportprogramokat. A tornatermek felújításának-építésének stratégiája is ezt a célt szolgálja és szintén érinti városunkat. Jó példa a jelentős kormányzati támogatással nemrégiben újjávarázsolt Continental Aréna is, amely a sport mellett kulturális-szabadidős tevékenységek, fantasztikus események fellegvára is lett. Emellett több mint 100 sportos világeseményt szervezünk Magyarországon, s igyekszünk majd Nyíregyházára is hozni ezekből, hiszen a feltételek itt is egyre inkább adottak.

– Például röplabdában?

– Igen, akár a röplabdában is. Nagyon büszke vagyok arra, hogy újra komoly csapatunk van, mely magas célokért küzd. S arra is, hogy tavaly sikerült beemelni  a sportágat a látvány-csapatsportágak, tehát a TAO-támogatott sportágak körébe, ami persze a szakág eredményeinek is nagyban köszönhető. De legalább ennyire fontos a szabadidősport, amit itthon nem kell annyira hangoztatni, hiszen Nyíregyházának sportszerető vezetése van. Számos város előtt járunk a példaértékű „Mozdulj Nyíregyháza!”, önkormányzati, ingyenes tömegsport-programmal, és az is jelzésértékű, hogy már 18, sokak által használt szabadtéri kondipark létesült nálunk. Mivel sokan kérdezték tőlem, mikor lesz az ő lakókörnyezetükben is ilyen létesítmény, ezúton szeretném bejelenteni, hogy a közeli jövőben még 10 újabb, a sérülés veszélye nélkül, kicsik és nagyok által egyaránt használható kondipark létesül városszerte. Akik pedig kedvelik az együtt mozgást, az aktív kikapcsolódást, szeretettel invitálom őket a Fittvasárnap  rendezvényeire, ahol első alkalommal február végén Rubint Réka mozgat meg mindenkit az Arénában, és ad tanácsokat az egészséges életmódhoz.

 

Tarczy Gyula

Fotó: Szarka Lajos


#kapcsolódó

Nyíregyházán is zajlik a Magyar Ifjúsági Robot Kupa válogatóversenye

Nyíregyházán is zajlik a Magyar Ifjúsági...

Idén Ausztráliába és Németországba is eljuthatnak az ifjú magyar robotépítők.

27 ezer diák kezdi az iskolát

27 ezer diák kezdi az iskolát

180 tanítási nappal egy hét múlva, szeptember 1-jén elkezdődik a 2017-18-as...