Nézd meg a Fucsoviccsal készített exkluzív interjút

Nézd meg a Fucsoviccsal készített exkluzív interjút

Fucsovics Márton továbbra is 62. a legfrissebb tenisz világranglistán. A nyíregyházi teniszező számára remekül sikerült eddig az év, a világ egyik legjobbjával Roger Federerrel is játszhatott. Legközelebb Dubaiban lép pályára.

Jó szereplés Indiában, döntő Canberrában, győzelmek az Ausztrál Openen, meccs Roger Federer ellen. Álomszerűen indult Fucsovics Márton idénye. A nyíregyházi teniszező aztán Belgiumban már a magyar Davis Kupa csapat tagjaként játszott, több mint 10 órát töltött ekkor a pályán. Aztán irány Budapest, a challenger tornán már nagyon fáradtan versenyzett, de így is a négy közé jutott. Sajnos egy részleges izomszakadást is szenvedett, ezért Franciaországba nem utazhatott el a hétvégén, Dubaiban viszont már a tervek szerint ott lehet. Jelenleg a 62. a világranglistán.

- Sok lemondással járt amíg idáig eljutottam, de nem bántam meg. Sokat voltam távol a családomtól, három és fél évig Németországban teniszeztem, három évet pedig Franciaországban töltöttem. Sávolt Attilával most itthon készülhetek, ez sokat jelent. Nagyon örülök, hogy 26 éves koromra elértem erre a szintre, hosszú út vezetett idáig - mondta Fucsovics Márton teniszező.

A nyíregyházi teniszező rengeteget dolgozik a siker érdekében. A napi három órás tenisz edzés mellett 1,5 óra erősítő tréning is szerepel a programban. Közben pedig interjúk - a Nyíregyházi TV stábja Budapesten találkozott a teniszezővel -  szponzori meghívások, jótékony célú események töltik ki a napjait. Neki, illetve Babos Tímea sikereinek köszönhetően ismét reflektorfénybe került a tenisz, és egyre több gyerek próbálja ki a sportágat. Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a fővárosban találkozott Fucsovics Marcival, és örül annak, hogy példakép lett a nyíregyházi teniszező a fiatalok számára. 

- Marcira méltán lehetünk büszkék, képviseli Magyarországot és Nyíregyházát a rangos nemzetközi versenyeken. Nagyon jó szakembereink vannak, akik folyamatosan képzik magukat, így a gyerekek jó kezekben vannak. A tehetségek egészen az élsportig juthatnak, de akik nem versenyeznek, ők is rendszeresen mozognak, és így leszünk sikeres sportnemzetből sportoló nemzet is – mondta Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Fucsovics Márton kevesebb mint hat éves volt amikor elkezdte a teniszt, 26 évesen pedig a világ elitjéhez tartozik. Tervei szerint még 8-10 évig szeretne játszani, és a cél az első tízbe kerülés. Családja mindenben segítette, szülei is ott szurkoltak neki a budapesti tornán. A Marcival készült exkluzív interjú teljes egészében pénteken este látható a Nyíregyházi televízió Szieszta plusz című műsorában.

Dankó László

#kapcsolódó

A sport, ami a pubokból indulva meghódította a világot

A sport, ami a pubokból indulva meghódította...

A sport, ami a pubokból indulva meghódította a világot

Európa-bajnok  a vasváris diák

Európa-bajnok a vasváris diák

Kiváló mérleggel zárta a bukaresti X. IKF Kempo Európa-bajnokságot a magyar...