Újabb kiállítás nyílik a Zrínyiben

Újabb kiállítás nyílik a Zrínyiben

Az idén száz esztendős Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium újabb kiállítással várja azokat, akik valami szépre vágynak a szürke hétköznapok során.

2018. március 12-én, hétfőn 11 órakor nyitja meg H. Németh Katalin grafikusművész Tőkeyné Osváth-Kovács Erzsébet kiállítását. Érdekesség, hogy az eddig síkban alkotó művész most térbeli alkotásait mutatja meg. Közel ötven szobor lesz látható a Zrínyi Galériában.

Az esemény helye: Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium, 4400 Nyíregyháza, Széchenyi utca 29-37. 1. emeleti Zrínyi Galéria.

Tőkeyné Osváth-Kovács Erzsébet gyermekkorától Nyíregyházán él. Általános iskolás korában ismerkedett meg Berecz András festőművésszel, aki az első rajztanára volt. A Zrínyi Ilona Leánygimnáziumban eltöltött középiskolás évek voltak alkotás szempontjából meghatározóbbak, ekkor kezdett el Berecz tanár úr városi képzőművész körébe járni. Itt találkozott Szikora Tamással és későbbi férjével, Tőkey Péterrel is. Érettségit követően a Bessenyei György Tanárképző Főiskola (ma Nyíregyházi Egyetem) földrajz rajz, később német szakát végezte el. Tanította Horváth János, Berecz András, és Király Zoltán.   

Hosszabb ideig tanított a Nyíregyházi Jókai Mór Általános Iskolában, majd nyugdíjazásáig a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tanára volt.  Több tanítványát indította el a rajztanári pálya felé, de olyan is van, aki ma már restaurátorként dolgozik. Az évek során több művésztelep munkájában is részt vett az alkotó, főleg grafikáival és festményeivel.

 

Az igazi nagy élményt, változást Tőkeyné Osváth-Kovács Erzsébet számára a 2009-es év hozta. Akkor fordult a szobrászat, és a plasztika felé.  Családjában, anyai ágon nagy hagyománya van a térbeli művészetnek. Édesanyja testvére, Osváth Imre az alkotója az Országzászló szoborcsoportnak, aminek az emlékét az Országzászló tér őrzi. Másik alkotása a Jósa András Múzeum aulájában látható, ez a múzeum névadójának mellszobra. Nagyapja, Osváth Antal, szintén szobrászként dolgozott. Az Osváth család leszármazottjaként, az ő emlékükre is jelöli a művész szobrait "O" betűvel is.

 

A tárlat 2018. március 12-től 2018. április 30-ig tekinthető meg ingyenesen a Zrínyi Galériában, az iskola nyitvatartási rendjében.

#kapcsolódó

Segítő kutyák az Aranyban

Segítő kutyák az Aranyban

Hamar elnyerték a diákok szívét! Képekért kattints ide!

Szúnyoglárva-gyérítés fog zajlani Nyíregyháza város közigazgatási területén

Szúnyoglárva-gyérítés fog zajlani Nyíregyháza...

Szúnyoglárva-gyérítés fog zajlani Nyíregyháza város közigazgatási területén