"Széchenyi, szeretlek!" vetélkedő március 15-én - hangulathullám

 "Széchenyi, szeretlek!" vetélkedő március 15-én - hangulathullám

100 éves a „Széchenyi ”

Idén a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiumában a megszokottól eltérően zajlott a március 15-ei ünnepség.


Iskolánk 100. évfordulójának alkalmából immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Széchenyi, szeretlek! vetélkedő. Az osztályok piros és kék színekben vetélkedtek egymással. Két diáktársammal kék színekben képviselhettük saját évfolyamainkat és csapatunkat.


Az aulában zajló játékos feladatokat is tartalmazó vetélkedőn megemlékeztünk iskolánk 100 éves történetéről, Széchenyiről és március 15-e eseményeiről. Kilenc másik helyszínen sport és tantárgyi versenyekre került sor a „pirosak” és „kékek” között,ahol szintén pontokat lehetett szerezni.


Előzetes feladatként öt tárgyról kellett képet készíteni, amelyet egy időkapszulában helyeznénk el a jövő nemzedék számára. Egy három perces kisfilmben kellett bemutatni egy diák-tanár jelenetet 1918-ban és 2018-ban.


A hagyományokhoz hűen a szoros versenyben, a kék csapat kerekedett felül.
Véleményem szerint jól sikerült a nap, a versenyzők és a közönség is jól érezte magát.


Sike Panna 10. E

#kapcsolódó

ÜZENET a vasváris Végzősöknek - egy csendes aulából a SZERENÁD napján

ÜZENET a vasváris Végzősöknek - egy...

ÜZENET a vasváris Végzősöknek - egy csendes aulából a SZERENÁD napján

TÖBB MINT HÉTEZER TANULÓ FOLYTATJA TANULMÁNYAIT A NYÍREGYHÁZI SZAKKÉPZÉSI CENTRUMBAN

TÖBB MINT HÉTEZER TANULÓ FOLYTATJA...

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum iskoláiban a 2018/2019-es tanévben több mint...