Bekerült az idei végzősök neve a "nagy" könyvbe

Bekerült az idei végzősök neve a "nagy" könyvbe

Idén húsz nyíregyházi középiskola végzős osztályának névsora került be a Ballagók Kapcsos Könyvébe. A diákok ünnepélyes keretek között, a Városháza dísztermében írták be nevüket a nagy könyvbe. Az önkormányzat 2006-ban hozta létre a rendezvényt hagyományteremtő szándékkel, azóta minden ében megtartja az ünnepséget.

2006 óta hagyomány Nyíregyházán, hogy az érettségiző diákok bejegyzik nevüket a Ballagók Kapcsos Könyvébe. Az első könyv 12 éve készült egyedi, A/2-es mértben, 260 oldal terjedelemben, antikolt merített papírból, sötétbarna bőrkötéssel, rézveretes sarkokkal és rézcsattal ékesített fedlappal, 2015-re pedig betelt a végzősök aláírásával. Ezért elkészült a második, hasonlóan impozáns kötet is. Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere az ünnepségen elmondta, hogy ezzel is szeretnék erősíteni a kötődést a város és az itt tanuló diákok között.

Azért is mert azt szeretnénk, ha a tanulmányaik befejezése után minél többen itt telepedjenek le. Az utóbbi években egyre több a lehetőség, nagyon sok új munkahelyteremtő beruházás van, és vannak érdekes, színvonalas, jól fizető munkahelyek is nagy számban.

– mondta el dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Kiss Antónia a Kölcsey Ferenc Gimnázium végzős hallgatója, elmondta, nagyon megtisztelőnek érezte, hogy őt választották ki három másik osztálytársával arra, hogy ők képviseljék az osztályt és beírják névsorukat a Kapcsos Könyvbe. Már most azt tervezik, hogy osztálytalálkozójuk alkalmával bejönnek a Városházára és megkeresik magukat a névsorban. Hozzátette, nagyon jó ötletnek tartja a városvezetés részéről, hogy létrehozták ezt a lehetőséget.

Nekem nagyon tetszik ez az ötlet, hiszen tényleg lesz nyoma annak, hogy mi itt végeztünk, ide jártunk. Szeretek emlékezni, a fotóalbumokat is szeretem, ez is jó.

– tette hozzá Kiss Antónia, a Kölcsey Ferenc Gimnázium diákja.

A 2018-as érettségi szezon május 4-én, a nemzetiségi nyelvi és irodalmi vizsgákkal kezdődik, a legtöbb végzőst érintő írásbelik május 7-én kezdődik a magyar érettségi vizsgával.

#kapcsolódó

A Ha-ZAY Demokraták Brüsszelben!

A Ha-ZAY Demokraták Brüsszelben!

2017. november 8-10. között vehettünk részt egy csodálatosan szép tanulmányi...

Kölcseys siker a szónokversenyen

Kölcseys siker a szónokversenyen

Kölcseys siker a szónokversenyen