„Leginnovatívabb diákvállalkozás” díját nyerték a széchenyisek

„Leginnovatívabb diákvállalkozás” díját nyerték a széchenyisek

Diákvállalkozások tavaszi vására és versenye rendezvényen a „Leginnovatívabb diákvállalkozás” díját nyerték el az ifjú vállalkozóink

A Junior Achievement Magyarország (JAM) nemzetközi szervezete által 2018. március 23-án, Budapesten megrendezésre kerülő Diákvállalkozások tavaszi vásárral egybekötött országos versenyén a Nyíregyházi SZC Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakgimnáziuma és Kollégiuma intézmény Kreatív Kézművek diákvállalkozása nyerte el a leginnovatívabb diákvállalkozás díját.

A JAM által a KÖKI terminálban megrendezésre kerülő vásár és verseny a második alkalommal megrendezett országos megmérettetés a 2017/2018-as tanévben.

Iskolánkban két diákvállalkozás, a 11.B. osztály 12 főből álló diákjai által alapított Style Horse RT és a 11.A. osztály 11 főből álló diákjai által létrehozott Kreatív KÉZMŰVEK KKT jött létre a tanév elején Lázár Istvánné és Huriné Verdes Tímea szakmai tanárok vezetésével.

A diákok által megalapított vállalkozások bejegyzésre kerültek, társasági szerződést kaptak, üzleti tervet írtak a vállalkozás működéséről. Egész tanévben példátlan kitartással, fáradtságos munkával csapatban dolgoztak, termeltek, vásároztak, bevételre tettek szert.

A tavaszi vásárra a Style Horse Rt. diákvállalkozás egyedi készítésű pólókkal készült, amely a vásáron résztvevők tetszését hamar elnyerte. Több terméket eladtak, megrendeléseket vettek fel a jövőre vonatkozóan. Rátermettségükkel, kommunikációs képességükkel hamar a figyelem központjába kerültek.



A Kreatív KÉZMŰVEK KKT. diákvállalkozás egyedi párnákat, karkötőket, fürdőbombákat, tavaszi díszeket készített. Társadalmi felelősségvállalásként újrahasznosított papírból kosarat, dísznyulat fontak. Több zsűri tetszését is elnyerték ezek a különleges és egyedi újrahasznosított termékek.


A versenyen az eleinte inkognitóban tevékenykedő zsűri több szempontból értékelte a diákok munkáját. Értékelték a stand kinézetét, az alkalmazott marketing eszközöket, a kreativitást, a vásáron tanúsított csapatmunkát, a vevőközpontúság érvényesülését, az üzleti terv tartalmát, a termékek újszerűségét, egyediségét, a társadalmi felelősségvállalást.

Nyerő lett a „bulikarkötő” ötlet! A Kreatív KÉZMŰVEK diákvállalkozás tovább gondolta a karkötők ötletét: „Váltsuk le a papírszalagos karkötőket, s helyette alkalmazzuk az egyedi készítésű, későbbikben is felhasználható, vevő igényeire szabott bulikarkötőket!” Alapgondolat a minél több termék eladása kevesebb haszonnal, azaz sok kicsi sokra megy. Cél: a vállalkozás ismertségének növelése, a termékek minél szélesebb körben való megismertetése.

A diákvállalkozások működéséről a Style Horse RT képviseletében Szenti Tibor, a Kreatív KÉZMŰVEK képviseletében Filep Fanni adott nyilatkozatot a Centrum tévének.

 

 

#kapcsolódó

A Bánkirobot Team fődíjas lett a Tudás Expón!

A Bánkirobot Team fődíjas lett a Tudás...

A Kutató Tanárok Országos Szövetsége (KUTOSZ) 2017. november 11-én rendezte...

Újabb programok a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Irodában

Újabb programok a Nyíregyházi Diák-polgármesteri...

Újabb programok a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Irodában