III. BÁNKIS ÖREGDIÁK-TALÁLKOZÓ

III. BÁNKIS ÖREGDIÁK-TALÁLKOZÓ

Idén is tisztelettel és szeretettel invitáljuk iskolánk minden kedves, nálunk végzett tanulóját (bánkis, kossuthos) a III. Bánkis Öregdiák találkozóra!

Aki itt volt, újra eljön! Aki nem volt, annak ki kell próbálnia!


Rendezvényünk hivatalosan 2018. május 12-én (szombaton) 13:30-tól kezdődik (regisztrációs időszak: 12:00-13:30).

A szóbeli és írásos visszajelzések alapján a két korábbi rendezvényünk sikeres volt. Nyugdíjas és aktív tanáraink pedig annyi pozitív megerősítést kaptak a korábbi két találkozó alkalmával, amiben nem volt részük jó ideje. Jó volt látni az egymás vállát lapogató barátokat, a felnőtt emberek gyűrűjében elérzékenyülő tanárnőinket, hallgatni az iskola múltbeli és jelenkori sikereit, a sikeres életutak beszámolóit. A korábbi találkozók céljai megvalósultak, a korosztályi különbségek észrevehetetlenek voltak.

Gyere és nosztalgiázz velünk, nyugdíjas és aktív tanárainkkal, tölts el velünk egy-két gondtalan órát egy kerti parti keretei között! 


- Hogy kedvet kapj, nézz meg néhány fényképet az első találkozóról (ezeket megnézheted ITT, ITT, ITT és ITT), valamint a második találkozóról (ezeket megnézheted ITT, ITT, ITT, ITT és ITT)!


- Hogy nem érsz rá? Olyan nincs! Májusban ez a legfontosabb program!


- A többiek nem érnek rá! Garantáljuk, hogy nem leszel egyedül!


- Nincs miről mesélned? Majd mesélnek mások!


- Egyszóval: NINCS KIFOGÁS!



Most újra itt a lehetőség Öregdiákjainknak a nosztalgiázásra, osztálytársakkal, évfolyamtársakkal való beszélgetésre!


Várunk Téged, gyere el, mert fontos vagy számunkra!


Tanáraid hisznek benne, hogy hozzájárultak sikereidhez, gyere, erősítsd meg őket! Dicsekedj el karriereddel, családoddal, építsd újra kapcsolataidat, kamatoztasd azokat! Hiszen: „Bánkisok vagyunk mi, ...”!


Ez a legjobb alkalom, hogy az elmaradt osztálytalálkozót bepótoljátok, még akkor is, ha most is csak tízen lesztek esetleg az osztályból.


Kérünk, szólj minden nálunk végzett, "bánkis és kossuthos öregdiáknak", akit csak ismersz. Az információk az iskolai facebook oldalon is fent vannak (erre az oldalra visszamutatóan), ha használod a közösségi oldalt, kérünk oszd meg az információt másokkal.

 

I. A PROGRAMOKRÓL


A rendezvény programajánlója az alábbi táblázatban látható (a részletes programismertető a regisztrációkor átvehető):


IDŐPONTPROGRAMAJÁNLÓ *
12:00–13:30 Regisztrációs időszak
13:30 Köszöntők
14:00 Fogadóóra - Beosztás az ajtókon
14:00 Tanár - Diák kosárlabda mérkőzés
14:30 Tanár - Diák labdarúgó mérkőzés
14:30 Sportlövészet
15:00 A Mandala Dalszínház színészeinek fellépése
15:00 Labdazsonglőr
15:00 EBÉD
16:30 Közös fénykép a tornapályán vagy a tornateremben
17:00 Tombola sorsolás, relikviák árverése
17:00 Díjkiosztó
17:00 Emlékfa ültetés a találkozó tiszteletére
18:00 Zárás
ALTERNATÍV PROGRAMOK
folyamatos     Fényképnézegető - Aula
13 + 1 – TOTO az iskolánkról 
Leadási határidő 16:00. Helye: porta.
Innovációs kiállítás és bemutató – Aula
Magyar Feltalálók – vándorkiállítás
Tablónézegető
Térkép – Ki honnan érkezett
Tabló örökbefogadás – Ennek módjáról 
a regisztrációs pultnál érdeklődhetsz!!!

A kötetlen programok, beszélgetések egész nap zajlanak.

* A műsorváltozás jogát a szervezők fenntartják.

A részletes programismertető letölthető IDE kattintva.


#kapcsolódó

500 ezer forint pluszjuttatást kapnak az egészségügyi dolgozók

500 ezer forint pluszjuttatást kapnak...

500 ezer forint pluszjuttatást kapnak az egészségügyi dolgozók

 A 2017-es év Diák Írója díját nyerte el a vasváris lány

A 2017-es év Diák Írója díját nyerte...

Gratulálunk Magyar Boglárkának!