Ökológiai sétány épül Sóstóig

Ökológiai sétány épül Sóstóig

Március közepén kezdõdött el az a projekt, amely Nyíregyháza legszebb természeti értékén, a Sóstói-erdõn keresztül, a sóstófürdõi állatparkig tartó sétaút kialakítását foglalja magában.

A program közvetlen célja egy erdei sétány és ökológiai sétaút kialakítása Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdõn, mely szervesen illeszkedik a Nyíregyházi Állatparkba történõ belépéshez és a szélesebb körû élményszerzés nyújtásához.

Hagymási Gyulától, a pályázatok és projektmenedzsment referatúra vezetõjétõl megtudtuk:  Nyíregyháza önkormányzata bruttó 298,11 millió forint, százszázalékos, vissza nem térítendõ uniós támogatást nyert e célra. Ennek keretében az erdõn át az Ózoon Hoteltõl, az Erdei Tornapályán keresztül az állatparkig tartó 3 kilométeres szakaszon egy tanösvényt hoznak létre, illetve folytatnak padokkal, melyen a kirakott tájékoztató és demonstrációs eszközöket tanulmányozva meg is ismerhetnék a Sóstói-erdõ flóráját és faunáját.

– A látogatóknak az erdei sétányon tájékoztató táblák mutatják be a Nyírséget, az erdõgazdálkodást, a Sóstói-erdõt és környékét, a közjólét szerepét, az erdõ színes növényvilágát, mint például a fehér akácot, a cserjéket, az elegyfákat, és tölgyeseink élõvilágát – részletezte Hagymási Gyula. A teljesebb kikapcsolódást szolgálják a szalonnasütõk, az esõbeállók, erdei asztalok, s a környezetvédelem jegyében a padok mellett szemetesedényeket is kihelyeznek. A sétány végén elérkeznek a Korányi Frigyes utcai vasúti átjáróhoz, melyen a KRESZ szabályait betartva áthaladnak a Blaha Lujza sétány gyalog-kerékpárútjához.

– Itt kialakítunk egy, az állatpark oldalában haladó új gyalog-kerékpárutat, ami a Blaha Lujza sétány gyalog-kerékpárútjához csatlakozik. Az állatpark déli területén pedig megszületik egy hátsó bejárat. Belépve már térítés ellenében, a kialakítandó 4 kilométeres sétaúton egy ökológiai utazáson vehetnek részt. A kihelyezett tájékoztató táblákon a Föld növény- és állatvilágával ismerkedhetnek meg. A kivitelezés várható befejezése 2018 nyara – mondta a referatúra vezetõje.

#kapcsolódó

Tovább folytatódik a barnamezős területek rehabilitációja Nyíregyházán

Tovább folytatódik a barnamezős területek...

Tovább folytatódik a barnamezős területek rehabilitációja Nyíregyházán

NÉGY ISKOLA ALAPOS FELÚJÍTÁSA ZAJLIK

NÉGY ISKOLA ALAPOS FELÚJÍTÁSA ZAJLIK

Bár az önkormányzat alapvetõen az óvodákért és bölcsõdékért felelõs, de felelõsséget...