MA ÍRTÁK A MAGYAR KÖZÉP ÉS EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGIKET

MA ÍRTÁK A MAGYAR KÖZÉP ÉS EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGIKET

Hétfőn nyolc órakor megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi. Összesen 73 400 végzős középiskolás érettségizik idén májusban. A diákoknak közép és emelt szinten is négy órájuk volt a feladatok megoldására. Kedden matematikából kezdődnek a vizsgák.

Pontban nyolckor országszerte megkezdődött a magyar érettségi, a diákoknak közép és emelt szinten is négy órájuk volt a feladatok megoldására. A vizsgák mindkét szinten 240 percig tartottak.. Középszinten az első feladatlap egy 60 percre tervezett szövegértési és egy 30 percre tervezett szövegalkotási feladatot tartalmazott. A dolgozatokat a 90 perc leteltével a felügyelő tanár összegyűjtötte. Ezután osztották ki a második feladatlapot, amelyben egy műértelmező szöveg alkotását várták 150 perc alatt. Az emelt szintű írásbeli szövegértési és nyelvi irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból tevődött össze.

A diákok egyetlen feladatlapot kaptak, a rendelkezésükre álló időt tetszésük szerint oszthatták meg, és a feladatok megoldásának sorrendjét is meghatározhatták. A Vasvári Pál Gimnáziumban is megvoltak a magyar érettségik, idén 235 diák vizsgázott.

145 közép szintű és 90 emelt szintű magyar érettségi zajlott le a mai napon. Úgy gondolom, hogy minden rendben volt. Előkészítettünk tőlünk telhetően és a törvényeknek megfelelően mindent és nagyon remélem, hogy eredményesen zárult ez a mai nap.

– mondta el Kovács Ágnes, a Vasvári Pál Gimnázium intézményvezetője.

Pásku Judit, a Vasvári Pál Gimnázium magyar tanára szerint gyerekbarát volt az idei magyar érettségi.

2017 óta új szerkesztésű a magyar írásbeli érettségi vizsga. Közép szinten 90 percen keresztül oldhatnak meg a tanulók egy szövegértési feladatlapot, amelynek ebben az évben a témája a barátsághoz kapcsolódott. Ez jó választásnak tűnik, hiszen közel áll ez a témakör ehhez a korosztályhoz. A köznapi írásbeliség a másik új típusú feladatrész a tavalyi év óta. Itt egy hivatalos levelet kellett írniuk a diákoknak egy önkormányzati képviselőnek városi fejlesztési javaslatokat illetően vagy pedig érvelhettek a nem magyar hagyományokra épülő új ünnepek szükségessége vagy szükségtelensége mellett.

– tette hozzá Pásku Judit, a Vasvári Pál Gimnázium magyar tanára.

A második vizsgarészben 150 percen keresztül műértelmezést vagy összehasonlítást választhattak a tanulók. A műértelmező szöveg Balázs Béla, Mosolygó Tündér Ilona című felnőtt meséjének az értelmezése volt.

Az összehasonlító feladatban József Attila és Szabó Lőrinc egy-egy versét kellett összevetni a generációk egymáshoz való viszonyát a figyelembe helyezve, leginkább a fiatalok lehetőségeire fókuszálva.

Teljes mértékben erre számítottam, rengeteget készültünk az osztállyal. A tanárok is nagyon segítőkészek voltak velünk, írtunk próbaérettségit, és jól sikerültek. Ezt vártuk és nem izgultunk annyira, mint a holnapi matektól fogunk.

– árulta el Popovics Dóra, a Vasvári Pál Gimnázium végzős diákja.

Holnap, vagyis kedden matematikából írják az írásbeli érettségijüket a végzős diákok.

Kanócz Rita

#kapcsolódó

Egy orvosi rendelő mosdójában halt meg egy 68 éves nő - Eltűntként keresték hétfő óta

Egy orvosi rendelő mosdójában halt...

Csak később találtak rá.

Rendkívüli!Szombattól érvényes kijárási korlátozást vezet be a kormány

Rendkívüli!Szombattól érvényes kijárási...

Rendkívüli!Szombattól érvényes kijárási korlátozást vezet be a kormány