Történész – művészettörténész sikerek a Szent Imre Gimnáziumban

Történész – művészettörténész sikerek a Szent Imre Gimnáziumban

Részletekért kattints ide!

A Budapesten, 2018. április 25-én megrendezett művészettörténet OKTV-én a Szent Imre Katolikus Gimnázium diákja, Popovics Kinga 12.a osztályos tanuló az 1. helyezést érte el. Felkészítő tanára Dr. Valikovics Ferencné tanárnő.

Popovics Kinga az OKTV győztese

-          Az idei tanévben lehetőségem adódott részt venni a Savaria országos történelem verseny döntőjében, mely április 21-22-én, Szombathelyen került megrendezésre. A megmérettetést egy iskolai és egy megyei forduló előzte meg, ezeken kizárólag írásban kellett számot adnunk tudásunkról. A döntőbe jutott 15 diák előtt azonban ennél jelentősebb kihívás állt: egy előzetes írásbeli forduló után, a szigorú szakmai zsűri előtt, két - egy hosszabb, illetve egy rövidebb - témát kellett bemutatniuk. Az értékelésnél nemcsak a széles körű tárgyi tudást, hanem az előadásmódot és a szakirodalomban való jártasságot is értékelték. A két napos megmérettetés az eredmények kihirdetésével zárult, ahol nagy örömmel vehettem át a 3. helyért járó díjat és oklevelet. Az alapos felkészítésért külön köszönet illeti Tormássiné Kapitány Ágotha tanárnőt. – számolt be a dobogós szentimrés Tilistyák Adél 10. b osztályos tanuló.


 

Tilistyák Adél és felkészítő tanára 

2018.április 5-7-én rendezték meg Lakitelken a „Turini remete” – Kossuth Lajos élete és pályafutása  Kárpát-medencei történelmi versenyt általános iskolás korú és középiskolás korú fiatalok számára. A Szent Imre Katolikus Gimnázium csapata a színvonalas versenyen a 3. helyezést érte el. Az általános iskolai és egy másik középiskolai csapat is szépen szerepelt a döntőben.

A 3. helyezést elért csapat Jámbrik Antónia, Tilistyák Adél, Bucsku Balázs - Lezsák Sándor és felesége, valamint a felkészítő tanáruk Tormássiné Kapitány Ágotha tanárnő társaságában

#kapcsolódó

Megtartották a IV. Kelet-Magyarországi Gitárversenyt a Vikár Sándor Zeneiskolában

Megtartották a IV. Kelet-Magyarországi...

Megtartották a IV. Kelet-Magyarországi Gitárversenyt a Vikár Sándor Zeneiskolában

SZENTIMRÉS OKTV SIKER FIZIKÁBÓL

SZENTIMRÉS OKTV SIKER FIZIKÁBÓL

A Szent Imre Katolikus Gimnázium diákja, HAVASI GERGELY 11.A osztályos tanuló...