A fotós story folytatódik

A fotós story folytatódik

Tizenegy éves korom óta foglalkozom autodidakta módon fotózással, és az álmom, hogy profi fotós legyek egy divatcégnél.

Próbálom kihasználni a természet által nyújtott lehetőségeket a természetfotózásban, valamint a modell-divatfotózásban. A divatfotózásra szeretnék nagyobb figyelmet szentelni a jövőben, de minden témára nyitott vagyok. 17 évesen már sok tapasztalatot szereztem az elmúlt pár évben, többek között rendezvényfotózáskor és portfólió készítéskor.

Kiállítások sora


2015-ben a 48. Országos Középiskolai Fotókiállításon még csak egy kiállított fotóval büszkélkedhettem, ám a sikereim arra ösztönöztek, hogy több helyre is elküldjem képeimet, és a 2016. évi pályázatok nagy része további pozitív visszajelzést jelentett számomra.

            Egyike volt ezeknek a Budaőrsi Művelődési Ház ,,I love Balaton" címmel meghirdetett pályázata, melynek témája a nyári Balaton szépségének bemutatása volt. Itt két képem lett nyertes. Ezt követően a Nikon vállalat írt ki egy tendert, amely kihívásokkal várta a profi és az amatőr fotósokat. Három hét alatt kellett elkészíteni huszonnégy témában különböző képeket, és ezeket szakmai zsűri bírálta el. Fotósok ezrei jelentkeztek. Itt a 96. helyezést értem el a TOP100 amatőr fotós közt. Tavasszal az iskolánk francia lektora kiírt egy pályázatot „Mon petit paradis" néven. A közel negyven, főleg francia nyelv iránt érdeklődő pályázó bemutathatta, hogy mit jelent számára a paradicsomi környezet. Az eredményhirdetésen, az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban szebbnél szebb fotókat állítottak ki. Nagy örömömre az Eiffel tornyot ábrázoló képemmel 1. helyezett lettem.

Nyertes képek


2016-ban ismét megrendezték a 49. Országos Középiskolai Fotókiállítást, ahol már négy kiállított kép büszke tulajdonosa lehettem. Ez azért is különösen fontos számomra, mert jeles szakemberekből álló zsűri találta kiállításra méltónak műveimet. Áprilisban a naptárakat kiadó Média Press Nyomda közzétett egy felhívást, hogy a jövő évi, 2017-es naptárba képeket várnak különböző témákban. A 2016-os Naptárfotó pályázaton két nyertes képpel büszkélkedhettem, s ezek meg fognak jelenni a naptárakban. A Nemzeti Kulturális Alap „Az én városom” címmel kiadott egy felhívást fotósoknak, mely Máriapócs értékeinek bemutatására adott lehetőséget. Ezen a kiállításon öt képem került kiválasztásra.

            Eddigi sikereimet főleg a család és a barátok sokat jelentő támogatásával értem el. Terveim között szerepel, hogy a jövőben szakmai segítséggel bontakoztatom ki tudásomat, hogy az álomból professzionális valóság válhasson.

Tamás Mercédesz, Kölcsey Ferenc Gimnázium10. B osztály


#kapcsolódó

Magyar fiatalok térítették el a repülőt

Magyar fiatalok térítették el a repülőt

Egy kis történelmi visszaemlékezés, egy történet hét magyar fiatalról, akik...

DIVATHOROSZKÓP – 2. RÉSZ

DIVATHOROSZKÓP – 2. RÉSZ

Oroszlán, szűz, mérleg és skorpió csillagjegyűek figyelem! Mai cikkünkből kiderül,...