Másodikok lettek a bencsesek

Másodikok lettek a bencsesek

Az e- FIGYELŐ országos versenyen II. helyezést ért el a NYSZC Bencs László Szakközépiskolája csapata!

A Fenntarthatóság Felé Egyesület és szakmai partnere, a Magyar Természetvédők Szövetsége 2018. május 29-én rendezte meg az elektronikai eszközeink környezeti és társadalmi hatásaival foglalkozó "e- Figyelő” vetélkedő döntőjét. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában rendezett döntőn a 303 csapatból a tíz legjobb csapat mutathatta be az elektronikai kütyükkel kapcsolatos tevékenységeit és mérette meg a vetélkedő során összegyűjtött tudását.


A három online forduló során titkos kódok feltörésén keresztül jutottak el a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bencs László Szakközépiskolájának diákjai a készülékek előállításának megdöbbentő körülményeihez, például virtuális utazásaik során kongói bányában dolgozókkal készítettek riportot.


Az egyik feladat keretében le kellett írniuk a tapasztalataikat arról, milyen az, amikor egy napot mobiltelefon nélkül kell átvészelni.


Fejlesztő csapatként pedig többek között megtervezték a környezettudatos és emberi jogokat is szem előtt tartó készülékeinket.


Akciók szervezésével igyekeztek minél több diáktársuknak átadni a megszerzett ismereteket.



Ezen országos versenyen a 10 legjobb csapat döntőjének értékelése után a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Bencs László Szakközépiskolájának csapata II. helyezést ért el.


Gratulálunk a résztvevő csapattagoknak és a felkészítő tanárnak:

Pente Lóránt Szakképzési Híd/ 1.e osztály

Rafael István 2/10. a

Tarczali János Attila Szakképzési Híd/ 1.e osztály

Felkészítő tanár: Szilvási Ilona Júlia

 

#kapcsolódó

Áprilisban kezdődik az ügyintézési időszak

Áprilisban kezdődik az ügyintézési...

A jelentkezési időszak lezárása után megkezdődik az adatok feldolgozása, kiépül...