JÓ TANULÓ-JÓ SPORTOLÓ

JÓ TANULÓ-JÓ SPORTOLÓ

JÓ TANULÓ-JÓ SPORTOLÓ, ZSINÓRBAN HARMADSZOR KAPTA MEG AZ ELISMERÉST ZÁVACZKI BÁLINT

A nyíregyházi golfozó a pálya mellett az iskolában is remekel. 

 Az Emberei Erőforrások Minisztériuma idén is meghirdette a "Jó tanuló-jó sportoló" pályázatot. A részvétel alapfeltétele volt a kiváló tanulmányi átlag mellett minimum három hazai és három külföldi, nemzetközi mezőnyben elért top 6-os eredmény. Závaczki Bálint 2017-ben is magasan megfelelt a pályázati kritériumoknak, így immáron harmadszor kapta meg az elismerő oklevelet Prof. Dr. Kásler Miklós minisztertől. Az ifjú golfozó számára ugyanolyan fontos a tanulmányi eredmény, mint a golfpályán elért sikerek. Vallja, hogy az élsport és a kiváló tanulmányi eredmény együttesen hozhatja meg számára a sikereket.

Az ilyen elismerés segít abban, hogy átlendítse azokon a nehézségeken, melyet a talnulás és a versenyszezon együttese jelent, a vizsgák ugyanis gyakran ugyanakkor vannak, amikor a versenyek. Závaczki Bálint idei szezonja eddig fantasztikusan sikerült, érmet szerzett a középiskolások világjátékán és nyert egy hazai Opent, a világranglistán pedig továbbra is a legelőkelőbb helyen álló magyar férfi golfjátékos. Bálinttal a Nyíregyházi TV Szieszta című műsorában láthatnak a nézők hosszabb beszélgetést pénteken este.

#kapcsolódó

Halálos balesetet szenvedett egy 20 éves motorversenyző

Halálos balesetet szenvedett egy 20...

Versenybalesetben elhunyt egy indonéz motoros a Forma-1-es pályájáról ismert...

E-sport bajnokság Nyíregyházán!

E-sport bajnokság Nyíregyházán!

Már lehet regisztrálni! Le ne maradj!