Diákmunka a nyíregyházi önkormányzatnál és intézményeinél

Diákmunka a nyíregyházi önkormányzatnál és intézményeinél

A tanítás befejezésével hétfőn elindult a Pénzügyminisztérium által meghirdetett nyári diákmunka program. A 3 milliárd forintos támogatással országosan 25-30 ezer fiatal kaphat munkalehetőséget. Június 18. és augusztus 31. között a nyíregyházi önkormányzat és intézményei is foglalkoztatják a 16 és 25 év közötti fiatalokat.

A nyári diákmunka programban új elemként jelent meg, hogy az erős munkaerő-kereslet kielégítése érdekében a területi, települési önkormányzatok és az önkormányzati fenntartású intézmények mellett ezentúl a mezőgazdaság és vendéglátás területén működő vállalkozások esetében is támogatható a diákok legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatása. A program a béreket támogatja, az önkormányzatoknál százszázalékos a támogatás, amely legfeljebb két hónapra adható, június 18. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra.


A fizetés összege a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzettek esetében 135 375 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 103 500 forint lehet személyenként és havonta.


A program már diákkorban hivatott elősegíteni a fiatalok munkához jutását, a korai munkatapasztalat mellett pedig a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. Az idén rendelkezésre álló összegből arra számítanak, hogy ismét mintegy 25-30 ezer diák számára biztosíthatnak munkát a nyári időszakban.


Nyíregyházán három turnusban dolgozhatnak


A korábbi évekhez hasonlóan a nyíregyházi önkormányzat is várja a fiatalokat. A munkalehetőségért regisztrálni kell a járási hivatal foglalkoztatási osztályán, majd a Polgármesteri Hivatalban jelentkezni ügyfélfogadási időben.


Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző elmondta:

Örömhír, hogy idén két héttel hamarabb kezdődött a program, így három, három hetes turnust alakítottunk. Turnusonként pedig több mint száz fiatalt tudunk fogadni.


A diákok Nyíregyházán dolgozhatnak többek között a Polgármesteri Hivatalban, az önkormányzat óvodáiban, az Alapellátási Igazgatóságnál, a Jósa András Múzeumban, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárba, valamint a Váci Mihály Kulturális Központban.


A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a tényleges foglalkoztatásukkor, leghamarabb június 18-án már betöltötték a 16. életévüket, és legkésőbb a program befejezésekor, augusztus 31-én még nem múltak el 25 évesek.


Tavaly országosan több mint 27 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a program keretében.

Szoboszlai Tibor

#kapcsolódó

Május 20-tól változnak a vizsgáztatás szabályai

Május 20-tól változnak a vizsgáztatás...

Május 20-tól az uniós jogharmonizáció keretében változik a gépjárművek műszaki...

Zajlik az élet a Mustárházban

Zajlik az élet a Mustárházban

A napokban zárult le a Nyíregyházi Diák-polgármesteri Iroda, a debreceni Köz-Pont...