Újra indul a diplomamentő program

2018.07.02.
A nyelvi képzések várhatóan szeptember közepétől indulnak.

Új diplomamentő programot indít a kormány a korábbihoz hasonlóan azok számára, akik oklevelüket a nyelvvizsga hiánya ­miatt nem tudták átvenni - írja a Magyar Idők. A lap információja szerint a felkészítő képzésben 1333 ember vehet részt, mintegy 400 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre. Az OFA Nonprofit Kft. által támogatott nyelvi képzések várhatóan szeptember közepétől indulnak, a pályázati felület pedig augusztustól lesz elérhető.


Az OFA közlése szerint a nyelvi képzések szeptember közepétől indulhatnak, és 2019. december 31-ig kell lezárulniuk. A támogatás mértéke fejenként legfeljebb 300 ezer forint lehet, a támogatottaknak legkésőbb 2020. március 31-ig kell bemutatniuk a megszerzett nyelvvizsga-bizonyítványukat és az az alapján kiadott diplomájukat - írja a Magyar Idők.


A korábbi program sikerét jól mutatja, hogy összesen 6499 diploma megszerzéséhez sikerült hozzájárulni az államilag támogatott képzések segítségével.