50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni

50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni

A vakáció mellett a nyár lehet az egyik időszak arra, hogy a diákok az érettségi előtti három évben teljesítsék a törvényben előírt 50 órás közösségi szolgálatot. Ez egy olyan munka, amelyet széles körből választhatnak a fiatalok, de fizetést ezért nem kapnak.

Már az érettségi vizsgára jelentkezés előfeltétele, hogy minden diák 50 óra közösségi szolgálatot végezzen középiskolai tanulmányai során. A közösségi szolgálat olyan tevékenység, melyet a diákok értékeik mentén választanak, anyagi ellenszolgáltatás nélkül végeznek.

Így a helyi közösség érdekeit szolgálják, és saját személyiségüket, különféle készségeiket fejlesztik.

Közösségi szolgálatot sokféle motivációból végezhet valaki, hogy megismerjen egy foglalkozást, hogy mások érdekeit szolgálja, közösséghez tartozzon, hogy elérjen egy fontos célt, gyakorlatot szerezzen egy számára fontos területen.

Fontos az érdeklődési kör

Mindenképpen olyan foglalkozást érdemes választani, amely valamilyen módon kapcsolódik a személyes érdeklődéshez és értékrendhez. Fontos azt figyelembe venni, hogy a közösségi szolgálat is munka, a vállalt feladatot jó minőségben, időben, megfelelően kell elvégezni.

A közösségi szolgálat 50 órájának teljesítéséhez 3 év áll a diákok rendelkezésére.

Érdemes többféle típusú tevékenységet is végezni. Minél több helyzetben vesz részt a diák, annál többféle készséget sajátíthat el a közösségi szolgálatok során. Minden egyes elvállalt feladatnál azonban elengedhetetlenül fontos, hogy az illeszkedjen a diák egyéniségéhez, és a feladat értelme, célja, az azzal létrehozott érték világos legyen a diák előtt, és szeresse az adott feladatot.


Szoboszlai Tibor

#kapcsolódó

Előléptetések a Nyíregyházi Egyetemen

Előléptetések a Nyíregyházi Egyetemen

A Nyíregyházi Egyetemen január 8-én Vassné dr. Figula Erika rektor ünnepélyes...

JELENTŐSEBB MENNYISÉGŰ FRISS HÓ HULLHAT

JELENTŐSEBB MENNYISÉGŰ FRISS HÓ HULLHAT

Az előrejelzések alapján Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye főleg magasabban...