Teljesen átlátszó kólát dobott piacra a Coca-Cola

Teljesen átlátszó kólát dobott piacra a Coca-Cola

Víznek néz ki, 0 kalóriát tartalmaz: ez a Coca-Cola Clear.

Japánban június 11-től már minden sarki boltban és italautomatában kapható a full zéró, 0 kalóriás, víznek látszó kóla. Vagyis eredeti nevén a Coca-Cola Clear. A cég egyébként április elsején jelentette be a hírt, de akkor mindenki csak tréfának gondolta. Úgy látszik, sokkal ügyesebbek voltak, mert így könnyen összeszedhették, hogy az emberek mit gondolnak a vízszínű kóláról.


Index munkatársa megkóstolta az új üdítőt. Állítása szerint:

kicsit citrusosabb íze van ugyan, de teljesen megegyezik az eredeti, fekete kóláéval.


Azt egyelőre nem tudni, hogy más országokban, akár nálunk is kapható lesz-e a termék. Ugyanakkor biztosan kevesebb bűntudattal isszák majd, hiszen olyan, mintha az ember egy üveg vízzel sétálna.

Ez azonban még nem minden, a cég ugyanis megcélozta Japán mára egyik legnépszerűbb, csúhai piacát is. A csúhai alapja a sócsú, ami égetett szesz. Ehhez kevernek szódát és különböző gyümölcsöket aromaként.

A Coca-Cola ebben az új, számukra egyáltalán nem hagyományosnak mondható piacon is kipróbálja magát, igaz kísérleti jelleggel. Ezért nem valószínű, hogy Japánon kívül máshol is kapható lesz majd ez az ital.

#kapcsolódó

MNB kiválósági ösztöndíjat kapott a Nyíregyházi Egyetem három hallgatója

MNB kiválósági ösztöndíjat kapott a...

A Magyar Nemzeti Bank 2018-ban immáron harmadik alkalommal hirdette meg Kiválósági...

Idegen nyelvet csak megfelelő motivációval lehet tanulni – Vallják a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban

Idegen nyelvet csak megfelelő motivációval...

A legfranciásabb francia tanulás lehet a legeredményesebb.