12 NEMZET 600 ÉNEKESÉNEK HANGJA CSENDÜL FEL

12 NEMZET 600 ÉNEKESÉNEK HANGJA CSENDÜL FEL

Augusztus 15. és 21. között Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál. (Megjelent a Nyíregyházi Napló 2018. július 13-i számában.)

Ma már szinte lehetetlen lenne összeszámolni, hogy a Cantemus Kóruscsalád tagjai – megalakulásuk óta – hány országban, mennyi fesztiválon és versenyen vettek részt. Pont a több évtizedes világjáró tevékenységük során szerzett kórusbarátságaik adták az ötletet 22 évvel ezelõtt, hogy megszervezzék az elsõ Cantemus Fesztivált. A nem mindennapi esemény idén már XII. alkalommal fogadja a kiváló énekkarokat a világ minden tájáról, augusztus 15. és 21. között.


– Az idei a XII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál lesz. Éppen ezért már több mint két évtizedes múlt van mögöttünk, de ha egyet is ki kellene emelni a sok közül, az a 2014-es, jubileumi, X. Fesztivál lenne – emlékezett vissza Szabó Dénes, a Cantemus Kóruscsalád Kossuth-díjas karnagya, és egyben a fesztivál igazgatója. – Nagyon izgalmas volt, hiszen – a BUSZACSA éppen zajló felújítása miatt – a fesztivál Gálakoncertjét a Sóstói Parkfürdõben felhúzott sátorban kellett megtartani. Végül sok jó ötlettel, lelkes munkával a sátort majdnem templommá tudtuk változtatni és az éppen akkor leszakadó esõt is „túléltük”.

 

JÖNNEK A V4-EK

 

– Az elõzõekhez képest az idei fesztivál legfontosabb újítása a V4-ek országaiból érkezett énekkarok fellépései lesznek. Lengyelországból a Puella Orantes Leánykar, Szlovákiából a Technik Akademic Vegyeskar, Csehországból pedig a Vox Iuvenalis Kórus érkezik a fesztiválra. A V4-ek hazai tagja pedig természetesen a Cantemus Gyermekkar lesz. E négy énekkarnak Nyírbátorban és Nyíregyházán is lesznek koncertjei és a Gálakoncerten is fellépnek.

 

15 KÓRUS A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL

 

Az idei, XII. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztiválon 12 nemzet 15 kórusának 600 énekese képviselteti majd magát a világ minden tájáról. (Persze, az énekesek összlétszáma ennél jóval több, hiszen a Cantemus énekkarai is aktív részesei a fesztiválnak – Nyitnikék Gyermekkar, Napsugár Kórus, Cantemus Fiúkórus, Cantemus Gyermekkar, Cantemus Ifjúsági Vegyeskar, Pro Musica Leánykar és Cantemus Vegyeskar.) A kórusok kiválasztása elõzetesen beküldött hanganyag alapján történt és a fesztivál mûvészeti bizottsága döntött arról, hogy elfogadja az adott kórus jelentkezését. A fesztivál idei kiemelt, meghívott kórusvendége a Dél-Afrikából érkezett Stellenbosch Egyetemi Kórus és a Fülöp-szigetekrõl érkezett Hail Mary Gyermekkar lesz.


– Most már 22 éve szervezzük meg ezt a fesztivált és nem feltétlenül rossz értelemben, de már egy rutin is kialakult, ami a dolgok technikai részét illeti. Persze, amikor új helyszínt keresünk a fesztivál koncertjeire, az mindig izgalmassá teszi a dolgokat és az is, amikor olyan kórusok érkeznek, akik még eddig ezen a fesztiválon nem vettek részt. Lassan a Cantemus Kórus tagjainak a fesztivál – és ez, ha mindegyik kórust számoljuk már 300 fõ felett van – egy kétévente jelentkezõ nyári izgalmas elfoglaltság, számolnak vele, de nemcsak õk, hanem a szülõk is alkalmazkodnak, mert úgy idõzítik a szabadságukat, hogy ebben az idõszakban itthon legyenek – magyarázta Szabó Dénes.

 

DISZKÓ HELYETT NÉPI TÁNCOT!

 

– Nem azért, mert manapság divat, sõt elvárható, hogy legyen egy visszajelzésünk arról, mit csinálunk jól vagy rosszul, mi már korábban is minden, a fesztiválra látogató énekkart megkérdeztünk írásban is, hogy mondják el véleményüket. Ezekben a visszajelzésekben van jó néhány nagyon örömteli (mert például amikor egy 9 éves holland kislány azt írja: „Nagyon élveztem a közös éneklést. Vasárnap este a gála utáni tûzijáték és tánc fantasztikus volt. Azt kívánom, ezentúl Hollandiában is népi tánc legyen DISZKÓ helyett!”), akkor azért csak megmelegszik az ember szíve. Szokták dicsérni még a háttérmunkát, a kóruskísérõk kedvességét és talpraesettségét, de idõnként szóvá teszik a negatívumokat is, fõképp az étkezés tekintetében. Az ide érkezõ énekkarok étkezési szokásai mások, mint a magyar elvárás. Õk például szívesen mellõznék a levest a menübõl és inkább ennének sok zöldséget és gyümölcsöt. Mi ezeket a tanácsokat igyekszünk megfogadni, hogy legközelebb már ezzel se legyen probléma. Az egész fesztivál légköre és szervezettsége mindig magas pontszámot kap az ide látogatóktól. Pár évvel ezelõtt a Magyarországi Fesztiválok Igazgatóságát kértük fel egy minõsítésre, amin a legmagasabb elérhetõ fokozatot kaptuk meg, szemben például a debreceni Bartók Kórusversennyel, akik csak a második legjobb minõsítést kapták, pedig a Debreceni Kórusverseny valóban egy nagyon jól szervezett rendezvény és nemzetközileg is az egyik legnívósabb versenyek közé tartozik – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

 

A KONCERTEK NAGY RÉSZE INGYENES

 

A fesztivál koncertjeinek nagy része ingyenes lesz. Három koncert van, amelyre belépõt kell váltani. Az egyik a fesztiválhoz kapcsolódó Karvezetõi Mesterkurzus nyitóhangversenye, amely most már hagyományosan egy Jótékonysági Hangverseny is. Ebben az évben a Nyíregyházi Rotary Clubbal közösen szervezett koncert bevételét a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház Geriátria Osztálya részére ajánlják fel. A másik kettõ pedig az augusztus 17-én 19 órától megrendezésre kerülõ „Kontinensek Hangjai” hangverseny, melyen a fesztivál két kiemelt énekkara lép fel, illetve a fesztivál Gálakoncertje, ami augusztus 20-án 19:30-kor kezdõdik a Continental Arénában.

 

ÉVRÕL ÉVRE NÕ A LÁTOGATOTTSÁG

 

A fesztivál iránti érdeklõdés és a koncertek látogatottsága évrõl évre növekszik. A Kossuth téri Folklór Est és Gálakoncert mindig nagy tömegeket mozgat meg, de a vidéki hangversenyek közönsége is aktív. Várhatóan, így lesz ez idén is, hiszen már gõzerõvel készül a Cantemus Kóruscsalád a XII. fesztiváljukra.

 

ELÕTTE MÉG UTAZNAK KOREÁBA

 

A Cantemusra még a Kórusfesztivál elõtt is vár jó néhány fellépés. Július 16-án indul a Cantemus Gyermekkar a dél-koreai Jeju városába, ahol egy kórusfesztiválon és versenyen vesznek majd részt meghívott kórusként. Július 20-án pedig a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Római Katolikus Társszékesegyházban 19 órától kezdõdik a Cukorbetegek Nyíregyházi Egyesülete javára rendezendõ Jótékonysági hangverseny, amelyen a franciországi Saint Louis Petits Chanteurs („Kis énekesek”) kórusa mellett a Cantemus Fiúkórus is fellép.

(Szerzõ: Bruszel Dóra)

#kapcsolódó

Michelin rajt! Nézd meg a videót!

Michelin rajt! Nézd meg a videót!

A 6. Michelin Bringafesztiválra idén is nagyon sokan ellátogattak. Nézd meg...

Városi Szilveszter a Kossuth téren

Városi Szilveszter a Kossuth téren

Idén szilveszterkor is vár a Kossuth téren a Városi Szilveszter! December 31-én...