Ennyi pénz közintézmények felújítására! Rendkívüli!

Ennyi pénz közintézmények felújítására! Rendkívüli!

Nyíregyháza többet ad!

NYÍREGYHÁZA TÖBB MINT 217 MILLIÓ FORINTOT KÖLT ÖNKORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEK FELÚJÍTÁSÁRA

Hat bölcsődét újítanak most fel – a Napsugár, a Nefelejcs, a Bóbita, a Hóvirág, a Katica és a Babaház kerül sorra idén.


Van, ahol radiátorokat és a belső ajtókat cserélik, de több helyen új homokozót alakítanak ki, redőnyöket szerelnek fel a csoportszobák ablakaira, cserélik a konyhabútorokat, valamint lesz olyan intézmény, ahol az öltözőszekrények és a járdák is megújulnak.

Az érintett önkormányzati bölcsődékre így több mint 38 millió forintot fordít a város.

– mondta Jászai Menyhért alpolgármester.

Hozzátette, nemcsak bölcsődék, hanem többek között óvodák, művelődési házak és több egészségügyi és szociális intézmény is megújul idén.

Kiemelte:

Amikor januárban a költségvetést tervezzük, akkor az intézményvezetők összeírják, hogy milyen problémákat látnak az intézményeikben. A kollégáink kimennek, megnézik azok szükségességét, realitását. Ezután árajánlatot kérünk a munkálatokra és igyekszünk a felújításokat nyárra ütemezni – jelenleg is 17 helyszínen, több mint 217 millió forintot költünk, teljesen önkormányzati forrásból intézmények felújítására. Ezek között megtalálhatóak a bölcsődék, összesen hat bölcsőde, óvodák, egészségügyi intézmények vagy éppen a Szociális Gondozási Központ telephelyei, úgyhogy erre nagyon odafigyelünk, mert nagyon fontos az, hogy a látványos és tényleg komoly felújítások mellett, az idézőjelbe tett apró munkák se maradjanak el.

A több mint 217 millió forintos önkormányzati keretből a legnagyobb felújítási összeg idén az óvodákra jut. 113,7 millió forint – ebből több óvodai telephely és tagintézmény is megújul városszerte. Lesz olyan óvoda, ahol festenek, cserélik a lambériát, vagy éppen a radiátorszelepeket és a küszöböket, átburkolják a teraszt, de több helyen lesz kerítés-felújítás, játszóudvari fejlesztés.

Jászai Menyhért alpolgármester hozzátette:

Jelentős óvodafelújításokat végzünk EU-s forrásokból. Itt komplex energetikai megújításokról van szó, de emellett négy külterületi óvodát az önkormányzat saját erőből felújít. Elvégzi azokat a beavatkozásokat, amelyek mindenképpen szükségesek. Figyeltünk arra, hogy a külső kerületeken lévő óvodák kerüljenek sorra. Nyírszőlős, Rozsrétszőlő, Mandabokor és Butyka.

Hamarosan három idősek otthonát is korszerűsítenek. A Pacsirta utcán és Oroson két intézményben, a Rozsnyai utcán és a Fő utcán nyúlnak hozzá az épületekhez, de van, ahol az udvari térburkolatot cserélik, parkolót alakítanak ki, megoldják a csapadékvíz elvezetését és a pihenőkertet akadálymentesítik. A Szociális Gondozási Központban a burkolás mellett felújítják a szennyvízhálózatot a Vécsey közben.


Az Önkormányzattól kapott információk szerint: igyekeznek úgy ütemezni a felújítási munkákat, hogy a nevelési intézményekben elkészüljenek őszre, illetve az addigi működés közben se zavarják a gyermekeket és felnőtteket.

 

Dér Vivien

Fotó: Szarka Lajos

#kapcsolódó

Hospice szolgáltatás indul a kórházban

Hospice szolgáltatás indul a kórházban

HOSPICE RÉSZLEGGEL ÉS SZOLGÁLTATÁSSAL BŐVÜLT A KÓRHÁZ ONKORADIOLÓGIAI OSZTÁLYA

A PRIMOM Alapítvány a mikrovállalkozásokért

A PRIMOM Alapítvány a mikrovállalkozásokért

Továbbra is nagy népszerűségnek örvend a mikrohitel, mellyel a PRIMOM Alapítvány...