TANÉVKEZDÉSRE ELKÉSZÜLT AZ UTAK JAVA

2018.09.11.
Kilenc új aszfaltút

Folyamatosan jelentkezünk az utóbbi időszakban a Napló hasábjain útinformációkkal. A hetilap rendszerességéhez képest gyakori közlések oka, hogy városszerte többféle – önkormányzati, kormányzati és pályázati – forrásokból zajlottak (és részben még tartanak) az utak, járdák és kerékpárutak felújításai, valóban egyszerre soha nem látott tempóban. S a városvezetés ígérete szerint őszre jórészt el is készültek. Ezúttal az aktualitásokat megtoldjuk egy kis áttekintéssel, a Városháza Sajtószolgálat segítségével, hiszen könnyen elképzelhető, hogy az orosiak nem jártak mostanában a Sóstói úton, a jósavárosiak a Család utcán, az örökösföldiek a Korányin – pedig rengeteg helyen történt látványos változás... (Megjelent a Nyíregyházi Napló szeptember 7-ei számában.)

A program nagy része már elkészült, kis szelete jelenleg is zajlik, az érintett utcákban az önkormányzat (és a kivitelezők) továbbra is kérik a közlekedők türelmét és megértését.


Kilenc új aszfaltút


Idén kilenc utcában épített új aszfaltutat a NYÍRVV Nonprofit Kft. önkormányzati forrásból. Az útépítések több városrészt érintettek. Júliustól már földút helyett aszfaltos úton járhatnak a Zivatar, Zsuzsanna, Csárda, Sétány, Platán utcán, a Platán közben, Tujafa, Füzes, Tiszafa, Ezüstfenyő utcán, és a 28499. hrsz.-ú összekötő úton közlekedők.


Pormentesen még hét helyen


2018-ban a „Területi Infrastrukturális Fejlesztések keretében megvalósítandó lakóutcák fejlesztése, útfelújítása, járdafelújítása, kerékpáros létesítmények kivitelezése” projekt keretében hét földútból épül új aszfaltos vagy térköves út Nyíregyházán: Mária, Csiha Kálmán, Vénusz utca (a lapzártánk idején várható befejezési időpont e hét közepe), Borbála (a zárás várható időpontja szeptember 13.), Magdolna, Krisztina, Anna utca (várhatóan szeptember 13-ra kész).


Teljes felújítás 12 szakaszon

12 utcában, illetve útszakaszon valósul meg teljes útfelújítás: Sóstói út és Szindbád sétány (Kemecsei felüljáró–Berenát u.), Család utca (Szalag u.–Pazonyi út közötti szakasz), Damjanich utca (Huszár sor–Toldi u. között) út és parkoló, Nyár utca (Körte u.–Dózsa György u. között), Meggyes utca (41. sz. főút–Varázs utca között), Körte utca, Rövid utca, Tó utca, Mogyoró utca (Templom u.–Sóstóhegyi út között) – ezek már mind elkészültek. Szeptemberben az alábbi utcákban zajló munkálatok kapcsán kell még kisebb-nagyobb forgalomkorlátozásra számítani: Kosbor utca – e héten végzik az utolsó simításokat, Bocskai utca (Hunyadi u.–Inczédy sor között) városi szakasza (a befejezés várható időpontja szeptember 13.), Templom utca (az utca első szakasza elkészült, a második szakasz kivitelezése jelenleg is folyamatban van, várható befejezési határidő szeptember 30.).


Nyolc járda és kerékpárút

Nyolc, több esetben jelentős hosszban már végeztek a felújítással: Nagykállói úti járda (Butykai u.–Benkő I. u. között), Korányi F. u. járda (Garibaldi u.–Kalevala sétány kerékpárút), Család u. járda (Szalag u.–Pazonyi út között), Eperjes u. járda (Ószőlő u.–Korányi F. u. között), Pazonyi téri járda (Korányi F. u.–Hunyadi u. között), Sarkantyú u. járda (Kossuth u.–Epreskert u. között), Epreskert u. 54–60. előtti járda, Körte u. 51–59. előtti járda.


Még négy helyen tart


Még folyamatban vannak a munkálatok, ezért kérik a gyalogosokat és kerékpárosokat, hogy továbbra is fokozott figyelemmel közlekedjenek az alábbi felújítási helyszíneken: Deák F. utca járda (Arany J. u.–Széchenyi u. között páratlan oldal) – ezt a héten várhatóan befejezik, Bocskai u. (Hunyadi u.–Inczédy sor között páratlan oldal járda), Városmajor utcai járda, László u.–Inczédy sor járda (Bocskai utcától Belső körútig) – a befejezés várható időpontja szeptember 13.


A stadionnál szeptember végére


A Stadion utcai járdák fennmaradt szakaszán a bontási munkálatok végeztével előre nem látható pótmunkák elvégzése vált szükségessé, a szegélyek, illetve az útalap megerősítésével, kiegészítésével. A munkálatok jelenleg is folyamatban vannak, a várható befejezési határidő szeptember 30.


Két jelentős szakasz

Pazonyi út (Aldi – közigazgatási határ között kerékpárút) – a 3 kilométeres kerékpárutat a kivitelező 3 szakaszban újítja fel, amely jelenleg is folyamatban van. A befejezés várható időpontja október 10. A Sóstóhegyi úti kerékpárút építése (Korányi F. u.–Mogyoró u. között) jó ütemben zajlik, várhatóan szeptember 13-ig teljes hosszban elkészül.


Lassabb haladás

Érdemes tehát a reggeli indulást úgy kalkulálni, hogy az építéssel érintett szakaszokon lassabb haladásra lehet számítani a reggeli csúcsban. A városban dolgozó cégek mindent megtesznek, hogy a reggeli és délutáni legforgalmasabb időszakokban a lehető legkevesebb fennakadást okozzák a kivitelezési munkálatok a közlekedőknek, és továbbra is kérik minden érintett türelmét és megértését. S a rend kedvéért ezúttal is jegyezzük meg, hogy a Magyar Közút is kiemelten figyel a megyeszékhelyre, mindenki érzékelheti például a körút egy részének a felújítását is.