Október 31-én nyit a Júlia Fürdő

Október 31-én nyit a Júlia Fürdő

Az energetikai korszerűsítési munkálatok mellett nem tervezett, ám szükségszerű felújításokat is végeztek a gyógyintézménynél. Így a pályázati, 189 millió forint mellett további 100 millió forintot költöttek a Júlia korszerűsítésére.

Júniusban még a munkaterület átadására készültek a fürdő dolgozói, most pedig már a finisbe érkeztek a felújítási munkálatok. Helyszíni bejárást tartottak péntek délelőtt a Júliában – a polgármester, a kivitelező cég képviselői mellett többek között törzsvendégek is megtekintették a munkálatokat.

Az 1970-es évek elején épült meg a Júlia Fürdő, amely néhány évvel ezelőtt, egy több ütemben zajló rekonstrukció révén vált multifunkcionális gyógyfürdővé. Az uszodateret a '80-as évek elején építették a fürdőhöz – ennél az épületrésznél is végeztek nem tervezett, ám szükségszerű felújításokat. Dr. Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója elmondta:

Ami problémát jelentett a kivitelezés során, az a fa tartószerkezetnek az állapota és a tetőszerkezet. A tetőszerkezetnél a fedés teljesen új és a keresztbe lévő szelemeneknek az acél rögzítő elemei is teljes egészében újak lettek, mert ezek sajnálatos módon 1982 óta tönkrementek. Összességében örülök ennek a felújításnak, mert ez bár nem volt része az eredeti projektnek, de ezzel jó állapotba került a tetőszerkezet, amely alatt látszik, hogy új a világítás a medencetérben és ami nagyon fontos, hogy '82-es volt a csempeburkolat is. Teljesen új burkolat került a 25 méteres medencébe, a termálvilágnak pedig a járóburkolatát cseréltük ki.

A korábbi csempén sokan meg-megcsúsztak, most olyan burkolóanyagot választottak, amely érdesebb felületű, így biztonságosabb lehet majd a nedves, vizes felületen közlekedni. A szaunavilágot is újradeszkázták, valamint a kinti medencéknél is végeztek felújítási munkálatokat, azok szintén új burkolatot kaptak. Dr. Kovács Ferenc polgármester a bejáráson kiemelte:

Az elmúlt évtizedek elhasználódása vagy korábbi, nem jó kivitelezése, mulasztása összeadódott. Ez tulajdonképpen plusz 100 millió forintot igényelt. Ráadásul úgy kellett a munkálatokat elvégeznünk, hogy a törzsvendégek és valamennyi nyíregyházi már nagyon várja a nyitást. Fontos volt, hogy időben ne nyúljon el nagyon a fejlesztés. Nagyon örülök, mert a szemle során is látszódott a jó ütemezés és így várhatóan október 31-én megnyílik a Júlia Fürdő. Remélhetőleg egy olyan beruházást tudtunk most is megvalósítani, ami a következő évtizedekre garancia arra, hogy a vendégek itt elégedettek lehetnek – ez volt az egyik cél, a másik cél pedig az üzemeltetés, elsősorban az energetikai költségek csökkentése, mert az is nagyon fontos.

A kinti medencéknél, a vendégek igényeinek megfelelően két új nyakzuhanyt is felszereltek.

A Júlia Fürdőnél ezek mellett többek között nyílászárókat cseréltek, hőszigetelték a tetőt, a homlokzatot, napelemrendszer is telepítettek, a bejárat előtt pedig egy nagyobb részt letérköveztek, hogy megfelelő mennyiségű biciklitároló is a vendégek részére álljon majd itt. A Fürdőt várhatóan október 31-én nyitják meg újra.

 

Dér Vivien

#kapcsolódó

Csatlakozz TE is!

Csatlakozz TE is!

Nyíregyháza Megyei Jogú Város idén is csatlakozott a „Föld Órája” akcióhoz.

Belügyminisztériumi elismerést kapott

Belügyminisztériumi elismerést kapott

Belügyminisztérium elismerést kapott Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház...