ELISMERÉS A DIÁKOKNAK – ÖT ÉVVEL EZELŐTT KEZDŐDÖTT EL A TOURIST POLICE PROGRAM

ELISMERÉS A DIÁKOKNAK – ÖT ÉVVEL EZELŐTT KEZDŐDÖTT EL A TOURIST POLICE PROGRAM

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság és az önkormányzat szoros kapcsolatban áll, így a diákokat is bevonták a bűnmegelőzési feladatokba. Öt évvel ezelőtt kezdődött el a Tourist Police program, melyben az érettségihez szükséges 50 óra közösségi szolgálatot teljesíthették a tanulók.



A Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium egyik tanulója, Gulácsi Dóra is ebben a programban teljesítette a közösségi szolgálatát.

A Tourist Police-ról korábban hallottam már végzős diákoktól, így kerültem én is ebbe a programba. Azt mondták, hogy ez olyan közösség, ahol jól érezzük magunkat, de ugyanakkor a szabadidőnket hasznosan tölthetjük el, így teljesíthettük jó körülmények között az 50 óra közösségi szolgálatot, ami az érettségi megszerzéséhez szükséges. A hetek során nagyon jó közösség alakult ki, együtt osztogattunk a Vidor fesztiválon szórólapokat és figyeltünk a rendfenntartásra is.

– árulta el Gulácsi Dóra.

Nyíregyházán felélénkült a turizmus, főleg a nyári szezonban. Augusztusban a Vidor fesztiválra is sokan érkeztek, valamint Sóstóra is, így fontos, hogy a turisták értékeiket minél nagyobb biztonságban tudják. Dr. Illés László, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy nagy szükség volt a gyerekek segítségére.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság 2018-ban is elindította ezt a programot, így idén 76 diákot foglalkoztattunk. A Tourist Police szolgálaton belül a diákok teljesíthették a közösségi szolgálatukat. Sóstón, illetve a frekventált helyeken osztottak ki bűnmegelőzési szóróanyagokat, valamint jó tanácsokkal látták el az embereket. Kollégáinkkal, bűnmegelőzési szakemberekkel dolgoztak együtt.

A foglalkoztatott diákok közül tízen elismerésben részesültek, hiszen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Ajándékcsomagot és oklevelet kaptak a rendőrkapitányságtól és az önkormányzattól. Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza Megyei Jogú Város alpolgármestere is büszke a fiatalokra és arra, hogy hasznosan töltötték szabadidejüket.

Ez egy különleges, speciális és komoly területe a rendvédelemnek, hiszen bűnmegelőzéssel is foglalkoztak. Számunkra nagy öröm, hogy a rendőrség a társadalmasítás programjain keresztül bevonja a fiatalokat, így ők hasznosíthatják az iskolában megszerzett tudásukat – gondolok itt például a nyelvtudásra. Nyáron a tanulók 6 órában dolgoztak, így kialakult náluk egy rendszeresség amit remélünk az iskolában is hasznosítanak majd.

Azok a fiatalok, akik kedvet kaptak a bűnmegelőzési vagy járőrözési feladatok ellátására, jelentkezhetnek a Tourist Police programra. A mindenszentek időszakában és a karácsonyi forgatagban is szükség lesz a lelkes diákok segítségére.

 

Horváth Kíra

#kapcsolódó

Arany és Zelk tehetségnap a Múzeumfaluban

Arany és Zelk tehetségnap a Múzeumfaluban

Az Arany János Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Zelk Zoltán Általános...

A CANTEMUS KÓRUSBAN NEM ÁLL MEG AZ ÉLET

A CANTEMUS KÓRUSBAN NEM ÁLL MEG AZ...

A Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorából megtudhatjátok, milyen programokra...