MÁR MOST MEGNÖVEKEDETT FORGALOMRA KELL SZÁMÍTANI A TEMETŐKBEN ÉS KÖRNYÉKÜKÖN

2018.10.27.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. tájékoztatása szerint idén is, a megszokottak szerint, hosszabbított nyitvatartással és fokozott rendőri jelenléttel fogadja majd az emlékezőket Nyíregyháza valamennyi sírkertje.

A Mindenszentek és Hallottak napja közeledtével egyre több látogató érkezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. által üzemeltetett temetőkbe is, hogy szeretteik sírjait meglátogassák és rendbe tegyék, azokat többek között virágokkal díszítsék, mécseseket és gyertyákat gyújtsanak a halottak üdvéért. Pénzes Tibor, a társaság mb. ügyvezetője elmondta:

Október 27-étől október 30-áig reggel 7 órától este 7 óráig lesznek nyitva temetőink, 31-én és november elsején pedig reggel 7 órától este 8 óráig tartjuk nyitva a temetőket elősegítve a temetői látogatók kegyeleti tevékenységét. November elsején reggel 7 óra és délelőtt 10 óra között ingyenes lesz a temetőbe az autós behajtás, de kérjük a látogatókat, hogy legkésőbb 11 óráig hagyják el gépjárműveikkel a temetőt, a gyalogosforgalom akadálymentes tevékenysége miatt.

A gépkocsi feltörések és a lopások elkerülése érdekében kérik, hogy táskájukra, autójukra és értékeikre is fokozottan figyeljenek a temetőlátogatók.

November elsején csütörtökön a hagyományokhoz híven a Korányi úti ravatalozóban idén is bemutatót tartanak temetkezési kellékekből. November 2-án pedig ismét megtartják a gyertyagyújtással egybekötött ünnepi megemlékezést a Hősök temetőjében. Pénzes Tibor arról is szólt:

Felújítjuk a borbányai temetőt, így a lakosság megértését kérjük, hiszen várhatóan a Mindenszentek ünnep alkalmával is zajlik majd a felújítás, bizonyos fennakadások jelentkezhetnek a temetőlátogatás során.

A munkálatok várhatóan november 23-án fejeződnek be. A borbányai ravatalozó felújítását a város önkormányzata támogatja.


Dér Vivien