LIKE 4 – megtaláltuk a tehetségeket!

LIKE 4 – megtaláltuk a tehetségeket!

Október 27-én (szombaton) lezajlott a LIKE 4 tehetségkutató verseny.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város képviseletében Halkóné dr. Rudolf Éva, a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottság elnöke köszöntötte a résztvevőeket és Mészáros Szilárddal, a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatójával adta át az oklevelet és ajándékutalványokat a helyezetteknek.

 

Délelőtt zajlott a táncosok versenye. A fellépőket Thiard-Laforestné Széles Erika (a Művészeti Szakgimnázium balettmestere),  Borbély Csaba (a Princess Tánciskola tánctanára) és Asztalos Gyula (a 2 Step Tánciskola vezetője) zsűrizte. Asztalos Gyula zsűri elnök az értékelésnél kifejtette, hogy a táncosok hihetetlenül felkészültek voltak, de sajnos nem nyerhet mindenki, ezért az alábbi csapatok értek el helyezést:

 

Ifjúsági tánc kategória:

1. Toy Soldiers

2. Golden Era

3. Litle Stars

 

Felnőtt tánc kategória:

1. Kucsmár Szintia és Fonalka Marcell

2. Glam Crew

3. Tóth Amina

 

A rendezvény délután az énekesek versenyével folytatódott, ahol Puskás Bernadett (a Vasvári Pál Gimnázium ének tanára), Varga Katalin (a Művészeti Szakgimnázium magánének tanára) és Gulácsi Tamás (a Móricz Zsigmond Színház színművésze) zsűrizett.

A zsűri elnöke, Gulácsi Tamás az értékelésnél elmondta, hogy nagyon nehéz dolguk volt, ugyanis mindenki rendkívül színvonalas produkciót nyújtott. A helyezések azonban az alábbiak szerint alakultak:

 

Ifjúsági ének kategória:

1. Kulcsár Hanna

2. Rausz Tícia

3. Juhász Flóra Viktória

Különdíj: Kovács Miklós

 

Felnőtt ének kategória:

1. Papp Petronella

2. Illés Nikoletta

3. Severa Ágnes

 

December 2-án kerül megrendezésre a LIKE 4 gála, ahol a helyezést elért résztvevők és különdíjasok, valamint a Level Up tánccsapat és Kovács Bence, illetve Istenes Márkó énekes csillogtatja meg tehetségét újra. 

 

#kapcsolódó

Nyílt nap a Kölcseyben!

Nyílt nap a Kölcseyben!

Nyolcadikos vagy? Szeptember 12-én 8 órától nyílt nappal vár a Kölcsey! Részletekért...

LÁTÁSSÉRÜLTEK VILÁGNAPJA A RIDENSBEN

LÁTÁSSÉRÜLTEK VILÁGNAPJA A RIDENSBEN

A látássérültek világnapja alkalmából a Nyíregyházi Ridens Rehabilitációs Munkaközösség,...